Oldal kiválasztása
Érezte már úgy magát, mintha minden másképp alakulna, mint ahogy eltervezte?

Érezte már úgy magát, mintha minden másképp alakulna, mint ahogy eltervezte?

Vannak olyan helyzetek az életünkben, felborul az egyensúlyunk, mintha összecsapnának a hullámok a fejünk felett. Túl sok elintézni valónk van, a munkahelyünkön túl sok feladatot vállalunk magunkra. Ha sokáig tart ez a helyzet, ehhez még hozzájönnek a családi, iskolai, gyermeknevelési és egyéb más konfliktusok. Ez hosszú távon kiégéshez vezethet.

Hogyan előzhetjük ezeket meg?

A feladatainkat megpróbálhatjuk felosztani kisebb részekre. Felállíthatunk fontossági sorrendet, hogy mi az, amit rövid határidőre kell elkészítenünk, mi az, amit még lehet “halogatni” egy kis ideig.

Mi lehet az első jele a kiégésnek?

Az első jel, ha vállalkozók vagyunk, hogy ha egy ügyfél lemondja a kezelést, vagy a megbeszélt időponton való találkozást, és mi ennek kifejezetten örülünk. Ha ezt észrevesszük magunkon, eljött az ideje szabadságot kivenni, legalább néhány napra.

A kiégési szindróma tünetegyüttes:

amely hosszútávú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülés.                                          A fogalom Freudenberger (1974) nevéhez fűződik.

Kik a veszélyeztetettek akiknél jelentkezhet a kiégés?

Humán szolgáltatás területén a leggyakoribb a kiégés, azoknál , akik segítő szakmában dolgoznak valamint az egészségügyi dolgozók körében.

Gyakrabban fordul elő az átlagnál a kiégés:

  • szociális területen dolgozók
  • pedagógusok,
  • jogászok,
  • rendőrök között.

Miért pont ezeken a területeken dolgozók körében a leggyakoribb a kiégés?

Aki humán területen dolgozik, empatikusabb, érzékenyebb a többi embernél. Általában önzetlen, képesek önfeláldozó módon is segíteni másoknak, erőn felül is. Gyakran a családtól veszik el az időt, hogy még többet tudjanak segíteni a rászorulóknak.

Milyen tünetei lehetnek a kiégésnek?

– krónikus fáradtság, akkora fáradtság, hogy képes lenne az ember állva elaludni, mikor pedig lehetőség lenne pihenésre, akkor álmatlanul forgolódik. Hiába alszik valaki napközben, nem tudja magát kipihenni.

  • jelentkezhetnek fásultsági tünetek,
  • kiégési tünet lehet az empátiás készség elvesztése, a közömbösség, az intolerancia, a türelmetlenség
  • hosszú távon fennálló kiégés esetén depressziós tünetek jelentkezhetnek, végül akár öngyilkossági gondolatok is előfordulhatnak, elegem van ebből, kiszállok ebből a helyzetből és hasonló gondolatok esetén időben kérjünk segítséget.
  • Fontos, hogy figyeljünk egymásra, hiszen aki benne van egy helyzetben, lehet, hogy nem is érzékeli mindezt, kívülállóként jobban érzékelhetjük, és felajánlhatjuk a segítségünket

Kiégés szakaszai:

  1. Idealizáció szakasza: túlzott lelkesedés, fokozott teljesítmény.
  2. A realizmus fázisa: amikor a lelkesedés alábbhagy, az egyén tisztában van képességeivel, kompetenciájával, tevékenységének lehetőségeivel és korlátaival, valóságos képet alkot önmagáról és a munkájáról.
  3. A stagnálás vagy kiábrándulás fázisa: amikor a munka már nem jelent örömet, a motivációk csökkennek, a szakember feladatait rutinszerűen végzi.
  4. A frusztráció fázisa: A szakember ingerlékeny, feszült lesz, stressztűrése csökken.
  5. Az apátia/fásultság fázisa és/vagy a pálya elhagyása, az illető már a magánéletben sem talál semmi örömet.

Hogyan segíthetünk magunkon?

  • jótékony hatású lehet a szuper-vízió, a munkahelyi csapatépítés, továbbképzések
  • relaxációs, meditációs technikák is segíthetnek, légzőgyakorlatok oldhatják a feszültséget
  • bármilyen mozgásforma jó lehet, séta, futás, jóga, sport, kerékpározás
  • túrázás barátokkal, tánc
  • ima is segíthet, ha vallásosak vagyunk.
  • jótékony hatású lehet a kreatív, művészeti foglalkozás (élményfestés erősíti az önbizalmat is)
  • akár az olvasás, keresztrejtvény fejtés, horgászás is kikapcsolódás lehet

 

A cél, hogy olyan tevékenységet válasszunk, amely kikapcsol, elfeledjük a munkánkat, valóban feltöltődünk, erőt merítünk belőle.

Amikor már úgy érezzük, hogy egyedül nem tudunk megbirkózni ezzel, akkor kérjünk segítséget szakembertől. A pszichológus, pszichiáter kezelése a szerencsi ESZEI-ben díjmentes, a magán praxisban díjköteles, viszont nincs hosszú várakozási idő a bejutáshoz.

Vannak különböző stressz levezető, közérzetjavító kezelések. Hatékony lehet az ÁNTSZ engedéllyel végezhető egészségügyi masszázs, vagy az akupresszúra, mely szintén vizsgához kötött engedélyes tevékenység.

Közérzetjavító tevékenységek közül az Access Bars az, amely neurológus kutatás része volt, és ajánlják is. Ezen kívül a magzati korból jövő stresszek oldása is rendkívül megnyugtató. Mindkét kezelés közben annyira ellazulnak a kliensek, hogy belealszanak a kezelésbe. A hangtálas relaxáció is kellemes.

Rengeteg módszer van, mindenki megtalálhatja azt, ami működik. Mint minden kezelés személyre szabottan fejti ki a hatását, érdemes többfélét kipróbálni, melyik válik be a legjobban.

Lehetőség van a kezelések kiválasztásához segítséget kérni, szívesen segítünk.

Állapotfelmérés számítógéppel:

Nagyon nagy segítség a műszeres állapotfelmérés, néhány perc alatt a kéz, és a lábujjakon mért adatok alapján, beazonosítható, melyik szerv működése lehet veszélyben, és milyen érzések, érzelmek dúlnak bennünk, amit lehet, hogy még magunk előtt is eltitkolunk. Az állapotfelmérés kimutatja, hogy a jobb, vagy a baloldal energia hiányosabb. Sőt még a fülön történő kezelésre is javaslatot tesz a számítógépes program.

Energetikai egyensúly

Ha energikusak vagyunk, kipihentek, tettre készek, sokkal jobban sikerül elérni a céljainkat. Jobban észrevesszük a lehetőségeinket. Az önmagunkra fordított idő, befektetés a jövőnk építésébe.

Tanácsért fordulhat:

Kiss Tibor egészségügyi szakdolgozó természetgyógyászhoz

20/586-11-79

Igény esetén #Szerencs #környéki településeken szervezett #egészségnapokon is vállalunk számítógépes #állapotfelmérést, egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadást.

 

 

 

 

 

Mit jelent a stresszoldás? Mit csinál a stressz oldó?

Mit jelent a stresszoldás? Mit csinál a stressz oldó?

Először is számodra mit jelent a stressz? Hogyan határoznád meg? Mikor mondod, hogy stresszes vagyok! Elegem van ebből, elegem van mindenkiből, hagyjanak békén, stb. számtalan mondat eszedbe juthat ezzel kapcsolatban.

Stresszről beszélünk akkor is, ha nem szívesen megyünk valahová, akár szülői értekezletre, ha rosszul tanul a gyermekünk, vagy egy összejövetelre, ahol olyan emberekkel találkozunk, akiket nem túlságosan szeretünk. Stresszt okozhat az ünneplő ruhába öltözés, mert bekapcsolhat egy régi anyai intelem, hogy nehogy leadd magad! Vigyázz a szép ruhádra. Tehát bármi okozhat idegességet, feszültséget.

Hogyan reagál a testünk a stresszre egy-egy alkalommal?

Mindenki hallott már az üss, vagy fuss elméletről. A testünk felkészül a menekülésre, vagy a védekezésre (ha “támadástól” tartunk. Mit érzékelhetünk ilyennek? munkahelyeken, ha hívat a főnök, bevásárláskor, ha pofákat vág az eladó, vagy a pénztáros, már gyerekkorban is érezhettük, mikor felszólított a tanár, hogy feleljünk, dolgozatíráskor, vizsgák előtt. Nincs is olyan területe az életünknek, ahol nem tapasztaljuk a kihívásokat.

A testünk  feszültséggel reagál. Ilyen esetek után alakulhatnak ki az izomfeszülések, izomcsomók a hátunkon. Stresszcsomóknak is szoktuk nevezni. Feszülhet a nyakunk, becsípődik a derék, lumbágó, isiász alakulhat ki. Van akinél fejfájás jelentkezik. Ha tartósság válik ez az állapot, akkor a stressz, a feszültség miatt kialakulhat a magas vérnyomás. (A szervezetünk “harci” készültségben áll a várható támadás ellen.)

A stresszt összefüggésbe hozták a cukorbetegség kialakulásával is.

 

Ha nem teszünk semmit, akkor a hosszan fennálló stressz betegséget okozhat!

Milyen betegségek alakulhatnak ki a stressztől?

  • szorongás járhat állandó gombóc érzés a torokban, mellkas szorítással, mintha valaki ráült volna a mellkasunkra, emésztési problémákat is okozhat, gyomorfekély, nyombélfekély hasmenést, akár székrekedést is, egyéni érzékenység alapján kinél melyik tünet jelentkezik
  • gyengül a stressz hatására az immunrendszerünk, könnyebben kaphatunk el fertőző betegségeket akár
  • az allergiás tünetek, szénanátha, asztmás rohamok is felerősödhetnek ha stresszesebbek vagyunk
  • vannak, akiknek a kiütései a bőrén stressz hatására alakulnak ki
  • többen tapasztalhatjuk, hogy ha sok terhet veszünk magunkra, akkor fájdalommal jelez a vállunk, hogy már le kellene tennünk
  • A migrén kialakulását is összefüggésbe hozták a tartós stresszel
  • stressz alatt csökken a szexuális érdeklődés, akár impotenciát is okozhat
  • alvászavar (a kialvatlanság előbb utóbb balesethez vezethet)
  • ingerlékenység, türelmetlenség hosszú távon romlanak az emberi kapcsolatok

Mit tehetünk önmagunkért, hogy csökkentsük a stresszt, hiszen be kell mennünk a munkahelyünkre, találkoznunk kell ügyfelekkel, nem tudjuk elkerülni az idegesítő embereket.

Nem mindegy, hogy mennyi időre ragadunk bele egy-egy szituációba. Meddig tart a stressz? Néhány percig, néhány óráig, vagy napokig, hetekig? Javasolt ezt az időt a lehető legminimálisabbra csökkenteni, hogy ne alakuljanak ki testi károsodások. Lehetőleg kerüljük el, hogy tartósan magas legyen a vérnyomásunk.

Ilyen sokan az alkoholhoz nyúlnak, ami először ténylegesen oldja a feszültséget, lazábbak leszünk tőle. Ami veszélyes, ha hozzászokunk, mert egyre több kell belőle, hogy ugyanazt a hatást elérjük. Hosszú távon nem megoldás.

Ami megoldás a légzőgyakorlatok végzése, hogy ellazuljanak az izmok. A rendszeres testmozgás. A séta javasolt legalább napi félóra. A kapcsolatok erősítése, baráti beszélgetések.

 

Ha úgy érzed feszült, ideges vagy, szeretnél ezen változtatni, fordulj hozzánk bizalommal. Ne halogasd, kérj segítséget időben!

Aranybambusz természetgyógyász rendelő, Szerencs, Hegy u. 8/b.  Kiss Tibor  20/586-11-79

Amikor már úgy érezzük “nekem ez már túl sok” akkor felkereshetünk szakembert. A szerencsi ESZEI-ben díjmentesen kérhető időpont pszichológushoz. Érdemes ezt a lehetőséget is igénybe venni.

Alternatív gyógymódok közül választhatunk magunknak komplementer medicina, vagy hivatalosan mondva, nem konvencionális gyógymódokat, melyet államilag elismertek, jogszabályi feltételekkel végezhető módszerek. Ehhez a tevékenységhez egészségügyi szakdolgozónak kell lenni, és ÁNTSZ engedéllyel végezhetőek. Vannak olyan módszerek, melyek közérzetjavító tevékenységek. Mit ajánlunk ezek közül?

– Bármilyen mozgás és masszázsterápia jó lehet akár ÁNTSZ engedélyes, vagy közérzetjavító is

– Magzati korból jövő stresszek oldása

-Access Bars (Ezt oktatjuk is, aki hosszabb távon stresszes időszaknak néz elébe, érdemes egy családtagnak megtanulni. Ebben az esetben nem kell időpontra várni hetekig, hanem otthon azonnal megszüntethető a stressz.)

– Theta Healing módszere is hatásos lehet, hiszen a stresszeink gyökere jöhet a gyermekkorunkból. Akkor érezzük a feszültséget, idegességet, amikor olyan helyzetbe kerülünk, amiben már voltunk (ilyen lehet a vizsga, a számonkérés, kiabálnak velünk, vagy becsap a mester és napikig, hetekig várjuk mire odaér hozzánk, bármi a múltból okozhat olyan feszültséget, idegességet, amire lehet, hogy nem is találunk magyarázatot a jelenünkben. Előfordul, hogy nem éreztük, hogy valami stressz ért volna bennünket, mégis szorongás és félelem van bennünk, mi fog történni? A Theta Healing ebben is segítséget adhat

– a kineziológia egy egyszerű izom teszt alapján kb. fél óra alatt ki tudjuk deríteni, melyik izom kapcsolt le, hol van a feszültség a testünkben. Nem mindig ott van, ahol fáj. Ezekhez az izmokhoz tartoznak érzések. ezekkel könnyebben be azonosítható a stressz oka. Igy tudatos szintre kerülve már nem tud a későbbikben problémát okozni.

Saját életünk a kezünkben van. A stresszoldó technikák, módszerek nem csodaszerek. Ha megoldjuk a problémáinkat, kiderítjük a stresszünk okát, nyugodtabbak vagyunk akkor betegségek kialakulását lassíthatjuk, jó esetben ki sem alakulnak stressz betegségek.

Milyen gyakran ajánlott a stressz oldás?

A mozgás, légzés mindennap.

Masszázsok hetente, kéthetente, izom feszüléstől, izomcsomók kialakulásától, fájdalomtól függően. Ha nagyon feszülnek az izmok akár hetente 2-3 alkalom is szükséges lehet 1-2 hétig, amíg nem csökken a feszülés, a fájdalom. Aki nem, stresszes, ajánlott, havonta egyszer masszázsra elmenni. A szakképzett masszőr már a borsónyi izomcsomókat időben kimasszírozza. Amikor már több diónyi nagyságú izomcsomó feszül a háton, akkor már fájdalomcsillapításra is szükség lehet a kínzó fájdalom miatt.Ezeket jobb megelőzni.

A természetgyógyászatnak a betegségek megelőzésében van nagyon nagy szerepe. A betegséget megelőzni sokkal olcsóbb, mint egy már kialakult betegséget gyógyítani. Ha anyagilag nézzük, a táppénzen töltött idő alatt mennyivel csökkenhet a jövedelmünk?

Ha kérdés merül fel, szívesen látjuk az Arany Bambusz nevű természetgyógyász rendelőben. Kéthetente szervezünk előadásokat különböző betegség csoportokra, ahol válaszolunk a kérdésekre.

Aki nem Szerencsen, vagy környékén él, azoknak azt ajánljuk, hogy mielőtt természetgyógyászhoz fordulna, ellenőrizze az enkk.hu oldal alap és működési keresőjében, hogy szerepel-e benne az Ön által választott természetgyógyász. Amennyiben csak közérzetjavítást szeretne, és nem fontos az egészségi végzettség, bárkihez fordulhat, aki szimpatikus. A lényeg, a stresszek oldása, az idegeskedés, feszültség, ingerültség, türelmetlenség megszüntetése.

Az Aranybambuszban dolgozók rendelkeznek egészségügyi végzettséggel, szerepelnek az enkk.hu oldal alap és működési keresőjében. ÁNTSZ engedély a természetgyógyász tevékenységre az impresszum részben olvasható a weboldal alján megtalálható.

 

 

Gyógyító beszélgetés a természetgyógyászatban

A természetgyógyászok kötelező továbbképzései tartalmazzák a gyógyító beszélgetést.

A természetgyógyászok egészségügyi szakdolgozók, kötelező a titoktartás. Fontos, hogy az esetek csak általánosságban kerülhetnek nyilvánosságra, konkrét személyhez kötni nem lehet.

A természetgyógyász kezelés beszélgetéssel kezdődik. Az első félóra ingyenes, elegánsabban leírva: DÍJMENTES. Minden további megkezdett félóra: 2.000.- Ft.

A legtöbb esetben nem számítunk fel külön díjat, ha a beszélgetésünk után kezelés is történik. Általában 1-2 óránk van Önre, egy alkalommal. A masszázsok kivételével, mert azt előre megbeszéljük, hogy 30-60 vagy esetenként akár 90 perces masszázs fog történni.

A kiválasztott kezelés, stresszoldás után, amennyiben igénylik,  lehetőség van még néhány perces beszélgetésre. Két vendég között kb. 30 perces szünetet tartunk. Így biztosítjuk a saját magunk számára is az időt, a felfrissülésre, valamint így tudjuk biztosítani a diszkréciót, hogy két vendég ne találkozzon egymással.

Ha Ön hosszabb beszélgetést szeretne, mert nagyon nehéz lelki terhe van, vagy szeretné személyesen megbeszélni, melyik kezelés a legjobb az Ön számára, akkor kérjük jelezze, hogy nemcsak kezelést szeretne, hanem konkrét megbeszélést. Mindig van időnk Önre, ha előre jelzi.

Ha a kezelésekről, a természetgyógyászati egészségügyi szolgáltatásokról szeretne bővebb információt, akkor kérjük figyelje a hirdetéseinket. Általában részt veszünk a környező települések által szervezett egészségnapokon. A rendelőnkben folyamatosan, általában havonta, két havonta szervezünk egészségnapot, ahol díjmentesen, vagy minimális díj fizetése ellenében kipróbálhatja a kezeléseket. A számítógépes állapotfelmérés is kedvezményesen, 50 %-os áron történik ezeken az egészségnapokon.

Ön fontos számunkra, és igyekszünk segíteni. Sajnos előfordul, hogy a szakmai kompetenciánk, felelősségünk miatt tovább kell küldenünk Önt a megfelelő szakorvoshoz, háziorvoshoz. Ebben az esetben nem számítunk fel semmilyen díjat. A “nil nocere” elv betartása fontos. Ez azt jelenti röviden, hogy használni, és nem ártani.

Vannak betegségek, amelyek kizáró okként szerepelnek. Ebben az esetben fontos az orvosi utasítások betartása. Amennyiben Ön konzultál a kezelőorvosával, házi orvosával, és az orvos úgy látja, hogy a betegség kiegészítő kezeléseként, van elfogadott módszer. Ebben az esetben szeretettel várjuk.

A prevenció fontos a stresszek kezelésében. Nagyon sok betegség kialakulásáért a stressz, a feszült életmód, a konfliktusos helyzetek, viták, veszekedések a felelősek. Ha sikerül nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottnak lennünk, akkor akár többféle megoldást is megláthatunk az életünkben. Ebben nagyon sokat tudnak segíteni a stresszoldó kezelések.

Néha elegendő egy órás beszélgetés, ahol a természetgyógyásszal közösen áttekintjük a lehetőségeket, megoldásokat. Jó előre átgondolni, hogy valójában mit is szeretnénk? Panaszkodni, és jólesik, ha megért bennünket valaki? Vagy csak meghallgat valaki? Vagy elemezni a helyzetünket, és megoldásokat, motivációt, és célt keresnünk a helyzetünk javítására? Ha stresszben vagyunk, akkor nem vesszük észre, mi más lehetséges az életünkben még, ami jó nekünk. Egy kívülálló néhány kérdést feltéve, rámutat, hol vannak a tartalékaink, erőforrásaink. Szeretettel várjuk bármilyen nehéz helyzetben van is. Mindig megpróbálunk segíteni.

Amennyiben öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai vannak, kérjük keresse fel háziorvosát, aki továbbküldheti önt szakemberhez. Beutalóval díjmentesen, pszichológushoz, pszichiáterhez. Vannak ingyenes telefonszámok, ahol szakemberek fogadják az ön hívását.krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható  06 80 820 111 telefonszám.

Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok –116-123

Kék vonal (gyermek- és ifjúsági telefonszolgálat) – 116-111

 

 

Természetgyógyászati szakmai tagozat helye az egészségügyben

Természetgyógyászati szakmai tagozat helye az egészségügyben

Szakmai tagozat:

Idézet a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara honlapjáról. Forrás linkje, a cikk végén.

“Természetgyógyászati szakmai tagozat

Kedves természetgyógyász kollégák!

Sok sikert kívánunk munkátokhoz, észrevételeket, javaslatokat a tanedit@t-online.hu e-mail címre várjuk szeretettel.

Országos Természetgyógyászati szakmai tagozatvezető bemutatása

NÉV: Tanurdzsity Istvánné

MUNKAHELY: Vákuum Kkt. 1068 Bp. Rippl-Rónai u.17.

BEOSZTÁS: Képviselő

Tanurdzsity Istvánné

Tanurdzsity Istvánné szakmai önéletrajz (szül.: 1953.02.03.):

2004 óta foglalkozom természetgyógyászattal. Tanulmányaimat a Holisztikus Oktatási Központban végeztem, gyakorlati éveimet Dr. Eöry Ajándoknál töltöttem (Hagyományos Kínai Orvoslás) Vizsgáimat az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetben (ETI) tettem 2004, 2007. Praxis Budaörsön, természetgyógyász – orvos vegyes rendelőben. (magánpraxis)

Végzettségeim: 2004 Természetgyógyász akupresszőr, 2007 Természetgyógyász Kineziológus Radiesztézia tanfolyam, Mágneses mezők ismerete tanfolyam, Bioenergetika tanfolyam , Voll-elektroakupunktúra tanfolyam, Thai masszázstanfolyam, Hangterápia tanfolyam, Szintézis Szabadegyetem pszichológia és parapszichológia 1 éves modul, Atlantiszi számmisztika tanfolyam, Nemzetközi Metafizikai Akadémia 1 éves képzés. Agykontroll alkalmazott pszicho-neuro-immunológia tanfolyam, Agykontroll Ultra gyógyító technikák tanfolyam, Transzperszonális ápolás tanfolyam.

2007 óta vezettem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Budapesti Természetgyógyász tagozatát, ellátva az országos tagozatvezetői feladatokat is.

2011-ben a MESZK Természetgyógyász tagozatának országos vezetőjévé választottak.

2009-től folyamatosan szervezek természetgyógyász továbbképzéseket a Kamara Budapesti Területi szervezeténél egészségügyi szakdolgozók és természetgyógyászok részére. A Kamara szakmai napjain, országos rendezvényein, továbbképzéseken előadásokat tartottam, különállóan, valamint közösen pl. a dietetikai, és védőnői tagozat, gyógyszerészasszisztensi tagozat képviselőivel, bemutatva az együttműködés lehetőségeit.

2011-ben a MESZK e-továbbképzési programjában elsők között készítettem e-továbbképzést, melynek témája a Természetgyógyászat ágazatainak bemutatása, ezt többezer egészségügyi szakdolgozó végezte el az interneten keresztül. 2012 és 2013 során az Országos Szakmai Tagozatok között egyre jobb együttműködés alakult ki. A különböző szakmai tagozatok nyitottá tettük továbbképzéseinket más szakágak számára is, ezzel segítve egymás munkájának megismerését. Országos rendezvényeken fölszólaltam szakmám képviseletében.

2013 májusában megrendezhettük az első országos természetgyógyász továbbképzést, közel 400 fő hallgatósággal. A továbbképzésen a természetgyógyászat legismertebb oktatói is részt vettek. Azóta évente két alkalommal tartunk hasonló továbbképzést, egyikből újabb e-továbbképzés is készült. Nagy öröm, hogy hallgatóságunk vegyes, természetgyógyászok és egészségügyi szakdolgozók együtt.

2009 óta minden évben szervezek és vezetek zarándokutakat. Egynapos útjainkhoz támogatást kaptunk az Országos és a Budapesti Szervezettől. Mind egynapos, mind többnapos útjainkon célunk más vidékek, más népek, más vallási és gyógyítási kultúrák bemutatása, megértés és tolerancia kialakítása. Utasaink szintén mindkét ágazat képviselői.

Országos tagozatvezetői céljai, elképzelései:

Célom továbbra is szakágunk, a természetgyógyászat jobb megismertetése, de ma már továbbképzéseinken az egyértelműen szükségessé vált orvos- természetgyógyász együttműködésről, integrált orvoslásról esik több szó.

A természetgyógyászat helye a nyugati orvoslásban, iskolaorvos, szakorvos, háziorvos mellett. Fontos célkitűzés integrált rehabilitációs intézmények létrehozása, és ezekben a természetes módszerek alkalmazása. A természetgyógyász kezelések szerves része a betegségek lelki hátterének feldolgozása a beteg aktív részvételével. Az okok megértése, tudatváltás, egészségtudat kialakítása, életcél kijelölése, testi-lelki-szellemi egyensúlyhoz, harmóniához vezet, a páciens jobb rehabilitációját eredményezi.

Célom továbbá, hogy folytassam az eddigi sikeres és pozitív együttműködést más egészségügyi szakágak képviselőivel, a MESZK megyei és országos vezetőivel. Ennek köszönhetően természetgyógyász kollegáim sok segítséget kapnak, természetgyógyász továbbképzések szervezése és támogatása, a megyékben sorra alakulnak a természetgyógyász tagozatok. Más tagozatok szabadon választható továbbképzésein nőtt a természetgyógyász előadások száma, kollegáimnak lehetőségük van előadóként is segíteni egymást és érdeklődő egészségügyi kollegáikat. Országos rendezvényeken, szakdolgozói tudományos konferenciákon is képviselhetjük szakmánkat. Kamarai tag kollegáimat segíteni kívánom, hogy jobban ismerjék meg saját érdekvédelmi szervezetüket, és aktívabban vegyenek részt szakágaik népszerűsítésében. Szükséges egymás kölcsönös megértése és tisztelete.

Meggyőződésem, hogy a gyógyításban is tudatváltás következik, miszerint a nyugati és természetes orvoslás együttes alkalmazása sikeresebb gyógyuláshoz vezet.

Általános információk a tagozatról

A kamara elsősorban érdekvédelmi szervezet. Erejénél, szervezettségénél fogva képes fórumokat létrehozni, párbeszédet folytat a felső vezetéssel, országos rendezvényeket, továbbképzéseket szervez. A kötelező tagság megszűnése után, 2007-ben újjászerveződött, ebben az újjáalakult szervezetben mi, természetgyógyászok is helyet kaptunk.

A belépésről, valamint nyilvántartásba vételről bővebben a www.meszk.hu honlapon lehet tájékozódni.
Ugyancsak a honlapon találhatóak az éves rendezvények, kreditpontos tanfolyamok, kedvezmények és egyéb tudnivalók.
A természetgyógyászok speciális helyzete miatt, nevezetesen, hogy nem központosított intézményekben, hanem kis létszámú rendelőkben dolgozunk, tagozatunk jelenleg még kis taglétszámmal működik. Ezen szeretnénk segíteni a honlapon található tájékoztatókkal.

A természetgyógyász tagozat tagja lehet, aki kamarai tagsági viszonyt létesítve az alábbi szakképesítések valamelyikével rendelkezik:

  • Akupresszőr
  • Alternatív mozgás- és masszázs terapeuta
  • Alternatív fizioterapeuta
  • Bioenergetikus
  • Életmód-tanácsadó terapeuta
  • Fitoterapeuta
  • Fülakupunktúrás addiktológus
  • Kineziológus
  • Reflexológus
  • Szemtréner

A természetgyógyász tagozat feladatai

A természetgyógyászati tevékenységgel, a hivatás gyakorlásával összefüggő kérdésekben a kamarai tagok érdekeinek és jogainak képviselete és védelme.
Részvétel a szakmai tagozatot közvetlenül érintő jogszabályok, előterjesztések véleményezésében.
A tagozathoz tartozó tagok részére szakmai tanácsadás nyújtása, a tagozatot közvetlenül érintő kérdésekben szakmai vélemény kialakítása, és továbbítása az érintett kamarai döntéshozó testületekhez.
Részvétel országos rendezvényeken, szakmai napokon.
Kapcsolattartás, együttműködés kialakítása más tagozatokkal, szervezetekkel.

Véleményezési jogkör gyakorlása:
Segítséget nyújt a természetgyógyászat területén tevékenykedők szakmai tevékenységét, anyagi helyzetét közvetlenül befolyásoló, illetőleg valamennyi, a természetgyógyászatot egyéb módon érintő jogszabály megalkotásánál.
A természetgyógyászat területén képzések, szakképzés, szakmai továbbképzés követelményszintjének meghatározása tekintetében.

A természetgyógyász tagozat célja

Célunk a hivatalos orvoslás és a természetes gyógyítás hatékonyabb, integrált együttműködése minél több területen, pl. rehabilitáció.
A természetgyógyászat egyik előnye, hogy jóval több idő jut a páciensek kezelésére és tanácsadásra. Együttesen kezeli a testi-lelki problémákat, önismeretre tanít, a beteget bevonja a gyógyulási folyamatba. Ezzel kiegészítheti az idő- és emberhiánnyal küzdő orvoslás munkáját, gyorsíthatja a rehabilitációt, segíthet áttérni egészségesebb életmódra.
Célunk továbbá, hogy minden megyében legyen tagozati képviseletünk, hogy az ország egész területén segíthessük a természetgyógyászok munkáját, továbbképzését.
A kamara kreditpontos továbbképzéseket is szervez, melyen a kamarai tagok többnyire ingyenesen vehetnek részt. Egyetlen 5.000.-Ft-os továbbképzésen való ingyenes részvétel már csaknem visszatéríti az egész évi kamarai tagdíjat.

A továbbképzések lehetnek bármilyen témakörben, nemcsak természetgyógyászattal kapcsolatban, hiszen egészségügyi szakvizsgákkal rendelkezünk, egészségügyi szakdolgozónak minősülünk, így bennünket is megilletnek azok a jogok, melyek a kórházi, rendelői szakdolgozókat.

Nem kedvezményes kreditpontos továbbképzésnél kamarai tagoknak támogatásra lehet pályázni a kamaránál, természetgyógyászként éppúgy, mint kórházi ápolóként.
Tagozatunk tervei között szerepel nemcsak egészségügyi, hanem természetgyógyász továbbképzések szervezése is a kamarán belül, mindkét ágazatban a látókör szélesítése, a nyitottság kialakítása egymás módszerei felé.”

 

Természetgyógyászati szakmai tagozat

Tisztség
Név
Telefon
E-mail
Tagozatvezető
Tanurdzsity Istvánné Edit
+36 20 669 2007

Forrás http://www.meszk..hu/info.aspx?web_id=&sp=31

Hogyan történik az állapotfelmérés számítógéppel?

Hogyan történik az állapotfelmérés számítógéppel?

A számítógépes állapotfelmérés a kéz, és a láb ujjain történik. Az akupresszúrás pontok többsége a kéz, és a lábujj körömágy szegleténél helyezkedik el. Az állapotfelmérő műszer segítségével néhány perc alatt fel tudjuk mérni a szervezetünk, testünk energia szintjét. A műszer betegségek diagnózisára nem használható, de tájékoztatást nyújthat, hogy mely szerv betegségére utaló jelek vannak. A számítógépes elemzés során az energia csatornáink, a meridiánok egyensúlyát vizsgálja a műszer. Képet kapunk akár arról is, ha nem megfelelő mennyiségű folyadékot iszunk.

Hogyan történik a mérés? Először egy toll szerű eszközzel nézzük meg az akupresszúrás pontot. Egyszerű hozzáérintés a kézhez, és a lábhoz. A zoknit, harisnyát le kell venni néhány percre.

Energetikai egyensúly

A mérés eredményeit, az energetikai ábrákat, a kínai orvoslás elméletén alapuló 5 elem, szervóra mérést is elküldjük az Ön email címére, ha Ön ezt kéri.

A számítógép a betegségnek, vagy energetikai állapotnak megfelelően fülakupresszúrás pontok kezelését is felajánlja. A további kezelésekre a természetgyógyász rendelőnkben lehetőség van.