Oldal kiválasztása

Hogyan előzhetjük meg, illetve csökkenthetjük az ízületi fájdalmakat ősszel?

Az őszi idő beköszöntével sokan tapasztalhatjuk, hogy kezdenek elmerevedni az ízületeink. Talán még azt is, hogy kiesik a kezünkből a csésze, vagy az edény. Nem bírunk megtartani még egy kb. fél kg-os súlyú edényt sem.

Wellness, Massage, Relax, Relaxing, Spa, Relaxation

 

Ha baleset miatt csont törést, vagy ízületi szalagok nyúlását okozó sérülést szenvedtünk el, akkor ezek a fájdalmak is erősödhetnek ősszel. Az őszi hőmérséklet ingadozástól rosszabb állapotba kerülhetünk. Az ősz a meghűléses megbetegedések, megfázások időszaka is. Gyógyteák fogyasztása jót tesz. A vírusos megfázásokat lehetőleg antibiotikum mentesen kezeljük.

Az ízületi kopások, régebbi baleseti sérülések, krónikus fájdalmak esetében, ha nincs orvosi ellenjavallat, vagy betegség miatt masszázst kizáró ok, akkor ajánlottak a masszázsok. Kisebb fájdalmak esetében hetente, két hetente ajánlott a masszázs. Ha erősebbek a fájdalmak, akkor akár hetente akár 2-3 alkalom is szükséges lehet, egészen addig, amíg csökkennek a fájdalmak. Utána lehet ritkítani a masszázsokat, heti 4-5 naponta, majd hetente 1 x. Fontos megjegyezni, hogy akut reumatikus fájdalmak, akut gyulladások esetén tilos masszírozni. A gyulladás megszűnése után viszont lehet. Sőt ajánlott is. Minden esetben kérjük ki a háziorvos, kezelőorvos véleményét, mert az egészségünk mindennél fontosabb. “Nil nocere elv,” annyit jelent, hogy használni, és nem ártani a betegeknek.

Az őszi időszakban egyre többet hordjuk a zárt cipőket, hamar lehűlhet a lábunk, láb ujjaink. Ebben az időszakban különösen jólesik a talpmasszázs. A képzett talpmasszőr nemcsak a lábfejet, hanem a boka környékét, lábszárat is masszírozza. Ezzel is javítja a láb, a talp vérkeringését.

Sokan nem mernek elmenni talpmasszázsra, mert hideg a lábuk. A talpmasszázs során felmelegszik a láb, javul a vérkeringés. Akiknek hideg a lábuk, kifejezetten ajánlott a talpmasszázs.

A reflex zónás talpmasszázs során a reflex pontok masszázsa javíthatja a belső szerveink vérkeringését is.

Különböző masszázsok vannak, frissítő, stresszoldó, relaxáló, pihentető, kínai masszázs, gyúró masszázs stb.

Ha nem tud dönteni a sokféle masszázs között, segítünk kiválasztani a legmegfelelőbbet. Betegség esetén mozgás és masszázsterápiát tudunk ajánlani, táppénzen töltött idő lerövidítése, a gyógyulás segítése érdekében.

A mozgás és masszázsterapeuták rendelkeznek egészségügyi és természetgyógyász vizsgával, és az enkk.hu oldalon található névsorban megtalálhatóak. Az ÁNTSZ engedéllyel rendelkezők a Működési nyilvántartásban szerepelnek, kérésre be tudják mutatni Önnek a Működési igazolványt, hétköznapi néven a kék kártyát. Így bízhat abban, hogy olyan masszőrhöz megy, aki jogosult beteg emberek kezelésére is.

A frissítő és relaxáló masszázsok is hatékonyak lehetnek, hiszen a jó közérzet elengedhetetlen az egészséges élethez. A rendszeres masszázzsal betegségek előzhetőek meg. Egészséges emberek bármilyen masszázst igénybe vehetnek. Javasoljuk, hogy próbáljanak ki többféle masszázst is. Ha nem tud bejönni Szerencsre, ajánljuk kiváló szakmai felkészültséggel rendelkező tanulóinkat, akik rendelkeznek Aranybambusz természetgyógyász rendelőben kapott Tanúsítvánnyal. Talpmasszázs, köpöly, kínai masszázs oktatás során elméleti és gyakorlati tudással rendelkeznek. Abban is bízhat, ha masszázst kizáró ok van, akkor arról tájékoztatják Önt. Keresse Ön is a településén az Aranybambusz logóval ellátott tanúsítvánnyal rendelkező talpmasszőröket, kínai masszőröket, köpölyözési ismeretekkel rendelkezőket.

Ha masszázst, köpölyt, vagy talpmasszázst szeretne, a rendelőnk Szerencs, Hegy utca 8/b fszt. 1. ben található. Előzetes bejelentkezés szükséges, mert egy-egy masszázs 30-40 perces, vagy 60 perces, így elkerülhető, hogy az Ön értékes idejében várakozzon.

Bejelentkezés: Kiss Tibor 06-20/586-11-79

A szakmai képesítések az Impresszumban olvashatóak, az oldal alján.

 

 

Tavaszi frissítő csomag ajánlatok természetes gyógymódok

A hosszú, szinte napsütés nélküli hetek eltelte után, végre kisüt a nap. Egyre többet lehetünk a szabadban. Előfordulhat, hogy kedvetlennek, fáradtnak érezzük magunkat, és akár átaludhatnánk a hétvégét is. Ez a tavaszi fáradtság elmúlik, lehetőleg minél többet legyünk a szabadban, sétáljunk, kerékpározzunk. Figyeljük meg a természetjárás, túrázás közben, hogyan telik meg élettel az erdő, mező. A kocogás, futás is jó, de ezek megerőltetőek lehetnek, ha télen keveset mozogtunk. Fontos a fokozatosság elve. Javasolt úgy is elkezdeni, hogy egy kicsit sétálunk, kocogunk, majd ismét séta, és kocogás. Néhány héten belül fokozatosan átállhatunk a folyamatos kocogásra, anélkül, hogy megerőltetnénk a szervezetünket.

 

Előzetes bejelentkezés: 20/586-11-79

Magas vérnyomásban szenvedőknél figyelembe kell venni az egyéni, személyre szabott mozgásterápiát.

A tavaszi betegségek közé tartozik a nyombélfekély, gyomorfekély kiújulása. Óvatosságra int az étkezés, az étrendváltás. Itt az egyéni tűrőképesség szerint étkezzünk. Vannak tavaszi növények, melyek tele vannak vitaminnal, de panaszt okozhatnak. Itt is érdemes betartani a fokozatosság elvét.

Panaszt okozó lehet, bármennyire finom is, és vitaminnal teli például: petrezselyem zöld, zöldhagyma, retek. Figyeljük meg, ezek fogyasztása után milyen a közérzetünk. A nyombélfekélynél általában kb. 2 óra eltelte után jelentkezhetnek a panaszok.

Ha hangulatunk a szokottnál is rosszabb, búskomorság, depressziós hangulat esetén gyanakodhatunk arra is, hogy a téli hónapok alatt több melatonin hormon van a szervezetünkben. Az endorfin az endogén ópiát hiány okozhat fáradtság érzetet. Hogyan tudjuk ezeket pótolni?

– Mozgással

  • Masszázzsal
  • Stresszkezelésekkel

Bármilyen mozgás hatékony lehet, azt csináljuk, amit szeretünk, séta, kedvenc sport, futás, kerékpározás, az a jó mozgás, ahol emelkedik a pulzusszám, emelkedik a légzések száma, és leizzadunk.

A masszázsok közül a lelki hangulatunkra a közérzetjavító masszázsok ajánlottak. Ezek fajtája végtelen: svéd masszázs, frissítő masszázs, relaxáló masszázs, talpmasszázs, akupresszúrás masszázs stb.

Ha úgy érezzük, hogy ólomnehezek vagyunk, nehezünkre esik a mozgás, még a masszőrhöz sincs kedvünk elmenni, ebben az esetben a keleti masszázsok ajánlottak. Ilyen lehet a csontkovácsolás, mely valójában nem is csontkovácsolás, hanem “”kimozgatás”, izomlazítás. Helyesen, szakmailag megnevezve: mozgás, és masszázsterápia. Ez egészségügyi végzettséggel, természetgyógyász végzettséggel végezhető terápia.

A kínai masszázsnak testre és lélekre ható hatása felér egy igazi csodával. Hangulatunk javul, testünkről szinte leveszi a fáradtságot, nehézséget. Ezt a vendégeink nagyon élvezik, és ajánlják a családtagoknak, rokonoknak, barátoknak kipróbálásra. (A masszázs során alkalmazott fogások hasonlóak a svéd masszázs fogásaihoz, nagyon kellemes lazító masszázs)

Stresszoldó kezelések hatása azonnal érezhető. A jó hangulat, kellemes közérzet mindenki számára elérhető.

  • Stressz kezelés One Brain: ki8neziológiával Ehhez a kezeléshez szükséges megfogalmazni azt a mondatot, amiről a stressz szól, és változtatni akarunk rajta. Hogyan lehet elképzelni egy ilyen mondat megfogalmazását?Probléma lehet egy munkahelyi konfliktus. Hiába akarok jó viszonyt kialakítani a munkahelyemen az egyik kollégával, de nem sikerül.  Lehet a stresszoldás célja: elviselni a kollégát napi 8 órában a munkahelyen. A kimondott mondat lehet például, hogy ‘akarom és bízom benne, hogy örömmel, jókedvűen megyek be a munkahelyre,” vagy Akarom, és bízom benne, hogy a kollégám azt csinál, amit akar, de a viselkedése nem hat rám lelkileg. Ezeket a mondatokat célszerű otthon egyedül megfogalmazni, hogy valójában mit akarunk elérni, megvalósítani. Mi a célja a stressz kezelésnek, valójában mi legyen az stresszoldás kimenetele.

 

  • Stressz kezelés Touch for Healt kineziológiával : A módszer neve a gyógyító érintés. Ez gyakorlatilag egy izom tesztelést jelent. Nem kell megfogalmazni mondatokat. Elég ha rágondolunk a stresszünkre. A tesztelés során az az izom kapcsol le, amelyik a stresszel kapcsolatos.

 

  • Stressz kezelés Access Barssal Ezt a kezelést minden hónapban kedvezményesen lehet kipróbálni. Vannak, akiknek egyetlenegy kezelés már meg tudta változtatni az életét, a nézőpontjait. Évente többször vannak teljesen ingyenes kezelések, előadások erről a módszerről.
  • Stressz kezelés Theta Healinggel: ez a módszer egy nagyon erős önismereti módszer. Azoknak ajánlott akik képesek felismerni a bennük jelen lévő érzéseiket. Mi az az érzés, ami most benned van? Mikor érzed ezeket, milyen szituációkban? Nagyon sokszor megtalálhatóak ezek a fájdalmas szituációk egészen kisgyermekkorban.
  • Stresszkezelés Diapozitív Metódussal, a magzati korból jövő stresszek oldásával (6-tól- 100 éves korig) Az egyik legjobb módszer, mert a stresszeink nagy részét már az anyaméhben magunkba szívtuk. Jobb megszabadulni azoktól a stresszektől, melyek nem is a miénk, hanem az édesanyánké. Ez a módszer azoknak ajánlott, akik egyébként is sokszor szoronganak, pánik betegek, olyan erős szívdobogásuk lesz hirtelen, mintha infarktust kapnának a stresszes helyzetekben (akkor ajánlott, ha az orvosi vizsgálatok nem találnak szív és érrendszeri betegséget a háttérben) . Düh függőknek is ajánlott ez a módszer. Aki dühfüggő, számára egyedül az jelenti az ideiglenes megkönnyebbülést, ha kiadhatja magából a feszültséget kiabálással, ordítással, hisztizéssel. A családtagjaiban viszont ez ellenérzést válthat ki, mert ha gyakran történik, akkor minősülhet a családon belüli erőszaknak is. Hiszen a szülő felel azért, hogy a gyermek testi, lelki, szellemi, erkölcsi fejlődése a legoptimálisabb legyen. Dühfüggő szülő esetén a gyermek vagy agresszív lesz, megtanulja a bántalmazó, dühfüggő mintát, vagy visszahúzódó, depressziós, öngyilkosságra való hajlamú lehet. A legjobb ezeket megelőzni. Tavasszal ezek az érzések felfokozódhatnak, óvatosabbnak is kell lennünk, hiszen nagyon sok balesetveszélyes helyzetbe is kerülhetünk.

 

Tavaszi stresszoldó csomagunk:

Előzetes bejelentkezés: Kiss Tibor 20/586-11-79

 

 

 

Engedélyköteles egészségügyi tevékenységek: keleti mozgás és masszázsterápia, akupresszúra

A hagyományos kínai gyógyászat területén oklevéllel rendelkező személy által végezhető egészségügyi tevékenység:

1. keleti mozgás- és masszázsterápia
2. akupunktúra
3. akupresszúra

A tevékenységhez külön engedély szükséges!

A tevékenységhez bejelentés NEM szükséges!

Egészségügyi tevékenységet – jogszabályban megállapított egyéb feltételek mellett – csak az végezhet, aki tagja az adott tevékenység végzésének feltételeként előírt szakképesítés szerint illetékes szakmai kamarának.

Forrás: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: https://engedelykoteles.mkik.hu/

869005 – Természetgyógyászati ellátás

Egészségügyi szolgáltató tevékenység.

Engedélyező hatóság: Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) szerinti tevékenységre jogosító engedély iránti, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (a továbbiakban: ÁEEK) részére benyújtott kérelemnek tartalmaznia kell

a) a kérelmező nevét, születési nevét, születési helyét, idejét és állampolgárságát,

b) a kérelmező szakképesítésének megnevezését eredeti nyelven és magyarul, oklevelének számát, kiállításának helyét és időpontját, a kiállító, a képzés helye szerinti államban akkreditált intézmény megnevezését, a képzés időtartamát,

c) az 1. melléklet szerinti egészségügyi tevékenységek közül a végezni kívánt egészségügyi tevékenység megnevezését,

d) a kérelmezett tevékenység végzésének kezdő időpontját,

e) a kérelmezett tevékenység végzésének helyét,

f) a kérelmező – legalább öt éves – szakmai tapasztalatára, valamint szakmai nyelvismeretére vonatkozó adatokat,

g) a kérelemhez csatolt okiratok, dokumentumok tételes felsorolását,

h) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 28/A. § (1) bekezdése szerinti kapcsolattartás módjának megjelölését és

i) a kérelem keltét, a kérelmező aláírását.

A kérelemhez mellékelni kell

a) a kérelmező személyazonosságát és állampolgárságát igazoló okmány hiteles másolatát,

b) a kérelmező magyarországi lakóhelyét, tartózkodási helyét igazoló okmány hiteles másolatát,

c) az Európai Unió tagállamai állampolgárának nem minősülő, valamint az azzal azonos megítélés alá nem eső, magyar állampolgársággal nem rendelkező kérelmező esetében a keresőtevékenység folytatása vagy családi együttélés biztosítása céljából kiadott tartózkodási engedély hiteles másolatát,

d) azon eredeti bizonyítvány vagy oklevél hiteles másolatát, amely alapján a kérelmező a tevékenységét végezheti,

e) a külföldi oktatási intézmény által kiállított olyan okirat hiteles másolatát, amely hitelt érdemlően igazolja a tanulmányok időtartamát, valamint a bizonyítvány vagy oklevél megszerzése érdekében előírt tanulmányi követelmények sikeres teljesítését a hallgatott tárgyak és óraszámok szerinti lebontásban,

f) hitelt érdemlő igazolást arról, hogy a kérelmező a korábbi, rendszeresen végzett egészségügyi tevékenységének helye szerinti utolsó, ennek hiányában az állampolgársága szerint illetékes állam jogszabályai alapján nem áll az egészségügyi tevékenység gyakorlását kizáró vagy korlátozó intézkedés, büntetés, illetve büntetőjogi intézkedés hatálya alatt,

g) az a) és b), valamint a d)-f) pontban megjelölt okiratok és igazolások magyar nyelvű, a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény szerinti hiteles fordítását,

h) hitelt érdemlő igazolást arról, hogy a kérelmező megfelel a tevékenység végzéséhez előírt egészségügyi alkalmassági feltételeknek,

i) az eljárás igazgatási szolgáltatási díjának megfizetéséről szóló igazolást.

Az ÁEEK a kérelmet és a benyújtott dokumentációt a szakhatósági eljárás lefolytatása érdekében megküldi az Egészségügyi Tudományos Tanács Elnöksége által létrehozott bizottság részére.

Az ÁEEK a kérelem szerinti tevékenység végzésére feljogosító engedélyt legfeljebb öt éves időtartamra adhatja ki.

Engedélyt előíró jogforrás: 1997. évi CLIV. törvény
42/2015. (IX. 18.) EMMI rendelet

Szolgáltatás piacfelügyeleti hatóság által vezetett internetes nyilvántartás: http://kereso.eekh.hu/

Forrás: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara:  https://engedelykoteles.mkik.hu/

 

Gyakran érzed magad fáradtnak, lehangoltnak?

Téli depresszióból a tavaszi fáradtság felé? Különböző előadásokat hallhatunk ezekről a témákról.

Valóban mi okozhatja ezeket a tüneteket?

Előfordulhat, hogy túlhajszoltak vagyunk, nem tudjuk kipihenni magunkat. Ebben az esetben egy kiadós alvás megoldhatja a gondunkat.

Ha nem csak 1-2 nap tapasztaljuk a fáradtságot, kimerültséget, hanem hosszú távon. Az a legjobb, ha kivizsgáltatjuk magunkat, hogy mi okozhatja? Lehet, hogy valamilyen hiány betegség. ekkor nagyon egyszerű dolgunk van, beszedjük azokat a vitaminokat, ásványi anyagokat, melyeket az orvos javasol.

Kevesen tudják, hogy a lelki terror, családon belüli erőszak, munkahelyi pszicho-terrortól, szóbeli bántalmazástól is lehetünk depressziósok. ezek hosszú időn keresztül alakulnak ki. Az ilyen emberek először mézes -mázos kommunikációval a bizalmunkba férkőznek. Elhitetik, hogy a barátaink, szeretnek bennünket. Elhisszük, hogy jó a kapcsolatunk. Ez a manipuláció része. Miután kötődünk hozzájuk, elkezdik leépíteni az önbizalmunkat, magabiztosságunkat. Ezek lehetnek akár folyamatos lekicsinylő megjegyzések, semmi nem jó amit csinálunk, nem felelünk meg, ő mindent jobban tud, csinál. Egy idő után elkezd gúnyolódni, bántó vicceket mesélget. sőt még előfordulhat, hogy megjegyzi, hogy csak viccelt, és mi nem értjük a viccet. Ebben az esetben már bekerültünk a hálójába. Ebből csak tudatosan kerülhetünk ki. Minden esetben jó, ha szakembert keresünk fel. Pszichológus, vagy pszichiáter segítségével szabadulunk ki ennek az embernek a karmából. Komoly lelki sérüléseket szenvedhetünk el egy ilyen kapcsolatban. A testi tünetek, betegségek is megjelenhetnek. Gyomorfekély, állandó hátfájás, fejfájás lehet úrrá rajtunk. Ennek a kategóriája a szóbeli bántalmazás. Ezt asszertív kommunikációval, erőszakmentes kommunikációval megpróbálhatjuk visszautasítani. Tény: a szóbeli bántalmazó szinte soha nem ismeri be, hogy ő bántalmaz. Tagadja. előfordul az áldozat hibáztatás. Vannak esetek, amikor az áldozat próbál szabadulni, és az áldozata ellen hangolja a barátokat, családtagokat, kollégákat.

Ha a fenti lehetőségek fennállnak, de nem biztos, hogy verbális bántalmazás történik, akkor az alábbi kiadványok elolvasása segíthet: http://nane.hu/erintetteknek/kiadvanyok/

 

Amennyiben nem a fenti esetekről van szó, természetgyógyászati kezelés lehetséges. A fáradtság, lehangoltság esetében jót tehet a masszázs. Ennek különböző frissítő, relaxáló, gyúró, meridiánenergia serkentése stb. változatai serkenthetik az életerő, az életenergia áramlását. Elérhető az öröm, a jókedv megélése a masszázs után, és akár hetente 1x 2 x alkalmazott masszázzsal megszűnik a fáradtság, lehangoltság.

Jóhatású lehet az akupresszúra is. Ez pontmasszázs. A szakvizsgát tett akupresszőr betegség csoportonként is javaslatot tehet az otthoni akupresszúrás pontok kezelésére, masszírozására.

A depresszió ellen hatékony lehet, akár az orvosi kezelés kiegészítése is lehetséges, ha a kezelőorvos beleegyezik. Ennek kutatási videója az Access Bars hatékonyságáról, neurológus ajánlásával megnézhető a weboldalunkon is.

Közérzetjavító kezelés lehet a kineziológia One Brain vagy a Touch for Healt gyógyító érintés módszere is. Ezen módszerekből 4-4 modult végeztünk. Valóban hatékonyan alkalmazható. akár a kezelés után már érezhető az eredmény.

Bármilyen módszert választhat, a lényeg, hogy személyre szabott legyen, mert a leghatékonyabb segíthet a leggyorsabban.

Az Access Bars kezelést meg lehet tanulni, ha sűrűn van depressziós állapot. Hosszú távon testileg, lelkileg is megtérül a befektetett idő. A családtagok saját kezű kezelése erősítő az összetartozás érzését, a családi szálak, családi kötelékek erősítését.

 

 

 

 

Érezte már úgy magát, mintha minden másképp alakulna, mint ahogy eltervezte?

Vannak olyan helyzetek az életünkben, felborul az egyensúlyunk, mintha összecsapnának a hullámok a fejünk felett. Túl sok elintézni valónk van, a munkahelyünkön túl sok feladatot vállalunk magunkra. Ha sokáig tart ez a helyzet, ehhez még hozzájönnek a családi, iskolai, gyermeknevelési és egyéb más konfliktusok. Ez hosszú távon kiégéshez vezethet.

Hogyan előzhetjük ezeket meg?

A feladatainkat megpróbálhatjuk felosztani kisebb részekre. Felállíthatunk fontossági sorrendet, hogy mi az, amit rövid határidőre kell elkészítenünk, mi az, amit még lehet “halogatni” egy kis ideig.

Mi lehet az első jele a kiégésnek?

Az első jel, ha vállalkozók vagyunk, hogy ha egy ügyfél lemondja a kezelést, vagy a megbeszélt időponton való találkozást, és mi ennek kifejezetten örülünk. Ha ezt észrevesszük magunkon, eljött az ideje szabadságot kivenni, legalább néhány napra.

A kiégési szindróma tünetegyüttes:

amely hosszútávú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülés.                                          A fogalom Freudenberger (1974) nevéhez fűződik.

Kik a veszélyeztetettek akiknél jelentkezhet a kiégés?

Humán szolgáltatás területén a leggyakoribb a kiégés, azoknál , akik segítő szakmában dolgoznak valamint az egészségügyi dolgozók körében.

Gyakrabban fordul elő az átlagnál a kiégés:

  • szociális területen dolgozók
  • pedagógusok,
  • jogászok,
  • rendőrök között.

Miért pont ezeken a területeken dolgozók körében a leggyakoribb a kiégés?

Aki humán területen dolgozik, empatikusabb, érzékenyebb a többi embernél. Általában önzetlen, képesek önfeláldozó módon is segíteni másoknak, erőn felül is. Gyakran a családtól veszik el az időt, hogy még többet tudjanak segíteni a rászorulóknak.

Milyen tünetei lehetnek a kiégésnek?

– krónikus fáradtság, akkora fáradtság, hogy képes lenne az ember állva elaludni, mikor pedig lehetőség lenne pihenésre, akkor álmatlanul forgolódik. Hiába alszik valaki napközben, nem tudja magát kipihenni.

  • jelentkezhetnek fásultsági tünetek,
  • kiégési tünet lehet az empátiás készség elvesztése, a közömbösség, az intolerancia, a türelmetlenség
  • hosszú távon fennálló kiégés esetén depressziós tünetek jelentkezhetnek, végül akár öngyilkossági gondolatok is előfordulhatnak, elegem van ebből, kiszállok ebből a helyzetből és hasonló gondolatok esetén időben kérjünk segítséget.
  • Fontos, hogy figyeljünk egymásra, hiszen aki benne van egy helyzetben, lehet, hogy nem is érzékeli mindezt, kívülállóként jobban érzékelhetjük, és felajánlhatjuk a segítségünket

Kiégés szakaszai:

  1. Idealizáció szakasza: túlzott lelkesedés, fokozott teljesítmény.
  2. A realizmus fázisa: amikor a lelkesedés alábbhagy, az egyén tisztában van képességeivel, kompetenciájával, tevékenységének lehetőségeivel és korlátaival, valóságos képet alkot önmagáról és a munkájáról.
  3. A stagnálás vagy kiábrándulás fázisa: amikor a munka már nem jelent örömet, a motivációk csökkennek, a szakember feladatait rutinszerűen végzi.
  4. A frusztráció fázisa: A szakember ingerlékeny, feszült lesz, stressztűrése csökken.
  5. Az apátia/fásultság fázisa és/vagy a pálya elhagyása, az illető már a magánéletben sem talál semmi örömet.

Hogyan segíthetünk magunkon?

  • jótékony hatású lehet a szuper-vízió, a munkahelyi csapatépítés, továbbképzések
  • relaxációs, meditációs technikák is segíthetnek, légzőgyakorlatok oldhatják a feszültséget
  • bármilyen mozgásforma jó lehet, séta, futás, jóga, sport, kerékpározás
  • túrázás barátokkal, tánc
  • ima is segíthet, ha vallásosak vagyunk.
  • jótékony hatású lehet a kreatív, művészeti foglalkozás (élményfestés erősíti az önbizalmat is)
  • akár az olvasás, keresztrejtvény fejtés, horgászás is kikapcsolódás lehet

 

A cél, hogy olyan tevékenységet válasszunk, amely kikapcsol, elfeledjük a munkánkat, valóban feltöltődünk, erőt merítünk belőle.

Amikor már úgy érezzük, hogy egyedül nem tudunk megbirkózni ezzel, akkor kérjünk segítséget szakembertől. A pszichológus, pszichiáter kezelése a szerencsi ESZEI-ben díjmentes, a magán praxisban díjköteles, viszont nincs hosszú várakozási idő a bejutáshoz.

Vannak különböző stressz levezető, közérzetjavító kezelések. Hatékony lehet az ÁNTSZ engedéllyel végezhető egészségügyi masszázs, vagy az akupresszúra, mely szintén vizsgához kötött engedélyes tevékenység.

Közérzetjavító tevékenységek közül az Access Bars az, amely neurológus kutatás része volt, és ajánlják is. Ezen kívül a magzati korból jövő stresszek oldása is rendkívül megnyugtató. Mindkét kezelés közben annyira ellazulnak a kliensek, hogy belealszanak a kezelésbe. A hangtálas relaxáció is kellemes.

Rengeteg módszer van, mindenki megtalálhatja azt, ami működik. Mint minden kezelés személyre szabottan fejti ki a hatását, érdemes többfélét kipróbálni, melyik válik be a legjobban.

Lehetőség van a kezelések kiválasztásához segítséget kérni, szívesen segítünk.

Állapotfelmérés számítógéppel:

Nagyon nagy segítség a műszeres állapotfelmérés, néhány perc alatt a kéz, és a lábujjakon mért adatok alapján, beazonosítható, melyik szerv működése lehet veszélyben, és milyen érzések, érzelmek dúlnak bennünk, amit lehet, hogy még magunk előtt is eltitkolunk. Az állapotfelmérés kimutatja, hogy a jobb, vagy a baloldal energia hiányosabb. Sőt még a fülön történő kezelésre is javaslatot tesz a számítógépes program.

Energetikai egyensúly

Ha energikusak vagyunk, kipihentek, tettre készek, sokkal jobban sikerül elérni a céljainkat. Jobban észrevesszük a lehetőségeinket. Az önmagunkra fordított idő, befektetés a jövőnk építésébe.

Tanácsért fordulhat:

Kiss Tibor egészségügyi szakdolgozó természetgyógyászhoz

20/586-11-79

Igény esetén #Szerencs #környéki településeken szervezett #egészségnapokon is vállalunk számítógépes #állapotfelmérést, egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadást.

 

 

 

 

 

Mit jelent a stresszoldás? Mit csinál a stressz oldó?

Először is számodra mit jelent a stressz? Hogyan határoznád meg? Mikor mondod, hogy stresszes vagyok! Elegem van ebből, elegem van mindenkiből, hagyjanak békén, stb. számtalan mondat eszedbe juthat ezzel kapcsolatban.

Stresszről beszélünk akkor is, ha nem szívesen megyünk valahová, akár szülői értekezletre, ha rosszul tanul a gyermekünk, vagy egy összejövetelre, ahol olyan emberekkel találkozunk, akiket nem túlságosan szeretünk. Stresszt okozhat az ünneplő ruhába öltözés, mert bekapcsolhat egy régi anyai intelem, hogy nehogy leadd magad! Vigyázz a szép ruhádra. Tehát bármi okozhat idegességet, feszültséget.

Hogyan reagál a testünk a stresszre egy-egy alkalommal?

Mindenki hallott már az üss, vagy fuss elméletről. A testünk felkészül a menekülésre, vagy a védekezésre (ha “támadástól” tartunk. Mit érzékelhetünk ilyennek? munkahelyeken, ha hívat a főnök, bevásárláskor, ha pofákat vág az eladó, vagy a pénztáros, már gyerekkorban is érezhettük, mikor felszólított a tanár, hogy feleljünk, dolgozatíráskor, vizsgák előtt. Nincs is olyan területe az életünknek, ahol nem tapasztaljuk a kihívásokat.

A testünk  feszültséggel reagál. Ilyen esetek után alakulhatnak ki az izomfeszülések, izomcsomók a hátunkon. Stresszcsomóknak is szoktuk nevezni. Feszülhet a nyakunk, becsípődik a derék, lumbágó, isiász alakulhat ki. Van akinél fejfájás jelentkezik. Ha tartósság válik ez az állapot, akkor a stressz, a feszültség miatt kialakulhat a magas vérnyomás. (A szervezetünk “harci” készültségben áll a várható támadás ellen.)

A stresszt összefüggésbe hozták a cukorbetegség kialakulásával is.

 

Ha nem teszünk semmit, akkor a hosszan fennálló stressz betegséget okozhat!

Milyen betegségek alakulhatnak ki a stressztől?

  • szorongás járhat állandó gombóc érzés a torokban, mellkas szorítással, mintha valaki ráült volna a mellkasunkra, emésztési problémákat is okozhat, gyomorfekély, nyombélfekély hasmenést, akár székrekedést is, egyéni érzékenység alapján kinél melyik tünet jelentkezik
  • gyengül a stressz hatására az immunrendszerünk, könnyebben kaphatunk el fertőző betegségeket akár
  • az allergiás tünetek, szénanátha, asztmás rohamok is felerősödhetnek ha stresszesebbek vagyunk
  • vannak, akiknek a kiütései a bőrén stressz hatására alakulnak ki
  • többen tapasztalhatjuk, hogy ha sok terhet veszünk magunkra, akkor fájdalommal jelez a vállunk, hogy már le kellene tennünk
  • A migrén kialakulását is összefüggésbe hozták a tartós stresszel
  • stressz alatt csökken a szexuális érdeklődés, akár impotenciát is okozhat
  • alvászavar (a kialvatlanság előbb utóbb balesethez vezethet)
  • ingerlékenység, türelmetlenség hosszú távon romlanak az emberi kapcsolatok

Mit tehetünk önmagunkért, hogy csökkentsük a stresszt, hiszen be kell mennünk a munkahelyünkre, találkoznunk kell ügyfelekkel, nem tudjuk elkerülni az idegesítő embereket.

Nem mindegy, hogy mennyi időre ragadunk bele egy-egy szituációba. Meddig tart a stressz? Néhány percig, néhány óráig, vagy napokig, hetekig? Javasolt ezt az időt a lehető legminimálisabbra csökkenteni, hogy ne alakuljanak ki testi károsodások. Lehetőleg kerüljük el, hogy tartósan magas legyen a vérnyomásunk.

Ilyen sokan az alkoholhoz nyúlnak, ami először ténylegesen oldja a feszültséget, lazábbak leszünk tőle. Ami veszélyes, ha hozzászokunk, mert egyre több kell belőle, hogy ugyanazt a hatást elérjük. Hosszú távon nem megoldás.

Ami megoldás a légzőgyakorlatok végzése, hogy ellazuljanak az izmok. A rendszeres testmozgás. A séta javasolt legalább napi félóra. A kapcsolatok erősítése, baráti beszélgetések.

 

Ha úgy érzed feszült, ideges vagy, szeretnél ezen változtatni, fordulj hozzánk bizalommal. Ne halogasd, kérj segítséget időben!

Aranybambusz természetgyógyász rendelő, Szerencs, Hegy u. 8/b.  Kiss Tibor  20/586-11-79

Amikor már úgy érezzük “nekem ez már túl sok” akkor felkereshetünk szakembert. A szerencsi ESZEI-ben díjmentesen kérhető időpont pszichológushoz. Érdemes ezt a lehetőséget is igénybe venni.

Alternatív gyógymódok közül választhatunk magunknak komplementer medicina, vagy hivatalosan mondva, nem konvencionális gyógymódokat, melyet államilag elismertek, jogszabályi feltételekkel végezhető módszerek. Ehhez a tevékenységhez egészségügyi szakdolgozónak kell lenni, és ÁNTSZ engedéllyel végezhetőek. Vannak olyan módszerek, melyek közérzetjavító tevékenységek. Mit ajánlunk ezek közül?

– Bármilyen mozgás és masszázsterápia jó lehet akár ÁNTSZ engedélyes, vagy közérzetjavító is

– Magzati korból jövő stresszek oldása

-Access Bars (Ezt oktatjuk is, aki hosszabb távon stresszes időszaknak néz elébe, érdemes egy családtagnak megtanulni. Ebben az esetben nem kell időpontra várni hetekig, hanem otthon azonnal megszüntethető a stressz.)

– Theta Healing módszere is hatásos lehet, hiszen a stresszeink gyökere jöhet a gyermekkorunkból. Akkor érezzük a feszültséget, idegességet, amikor olyan helyzetbe kerülünk, amiben már voltunk (ilyen lehet a vizsga, a számonkérés, kiabálnak velünk, vagy becsap a mester és napikig, hetekig várjuk mire odaér hozzánk, bármi a múltból okozhat olyan feszültséget, idegességet, amire lehet, hogy nem is találunk magyarázatot a jelenünkben. Előfordul, hogy nem éreztük, hogy valami stressz ért volna bennünket, mégis szorongás és félelem van bennünk, mi fog történni? A Theta Healing ebben is segítséget adhat

– a kineziológia egy egyszerű izom teszt alapján kb. fél óra alatt ki tudjuk deríteni, melyik izom kapcsolt le, hol van a feszültség a testünkben. Nem mindig ott van, ahol fáj. Ezekhez az izmokhoz tartoznak érzések. ezekkel könnyebben be azonosítható a stressz oka. Igy tudatos szintre kerülve már nem tud a későbbikben problémát okozni.

Saját életünk a kezünkben van. A stresszoldó technikák, módszerek nem csodaszerek. Ha megoldjuk a problémáinkat, kiderítjük a stresszünk okát, nyugodtabbak vagyunk akkor betegségek kialakulását lassíthatjuk, jó esetben ki sem alakulnak stressz betegségek.

Milyen gyakran ajánlott a stressz oldás?

A mozgás, légzés mindennap.

Masszázsok hetente, kéthetente, izom feszüléstől, izomcsomók kialakulásától, fájdalomtól függően. Ha nagyon feszülnek az izmok akár hetente 2-3 alkalom is szükséges lehet 1-2 hétig, amíg nem csökken a feszülés, a fájdalom. Aki nem, stresszes, ajánlott, havonta egyszer masszázsra elmenni. A szakképzett masszőr már a borsónyi izomcsomókat időben kimasszírozza. Amikor már több diónyi nagyságú izomcsomó feszül a háton, akkor már fájdalomcsillapításra is szükség lehet a kínzó fájdalom miatt.Ezeket jobb megelőzni.

A természetgyógyászatnak a betegségek megelőzésében van nagyon nagy szerepe. A betegséget megelőzni sokkal olcsóbb, mint egy már kialakult betegséget gyógyítani. Ha anyagilag nézzük, a táppénzen töltött idő alatt mennyivel csökkenhet a jövedelmünk?

Ha kérdés merül fel, szívesen látjuk az Arany Bambusz nevű természetgyógyász rendelőben. Kéthetente szervezünk előadásokat különböző betegség csoportokra, ahol válaszolunk a kérdésekre.

Aki nem Szerencsen, vagy környékén él, azoknak azt ajánljuk, hogy mielőtt természetgyógyászhoz fordulna, ellenőrizze az enkk.hu oldal alap és működési keresőjében, hogy szerepel-e benne az Ön által választott természetgyógyász. Amennyiben csak közérzetjavítást szeretne, és nem fontos az egészségi végzettség, bárkihez fordulhat, aki szimpatikus. A lényeg, a stresszek oldása, az idegeskedés, feszültség, ingerültség, türelmetlenség megszüntetése.

Az Aranybambuszban dolgozók rendelkeznek egészségügyi végzettséggel, szerepelnek az enkk.hu oldal alap és működési keresőjében. ÁNTSZ engedély a természetgyógyász tevékenységre az impresszum részben olvasható a weboldal alján megtalálható.