Oldal kiválasztása

Magzatkori stresszoldás, Diapozitív Metódus

Nagyon sokan úgy gondoljuk, hogy az életünk a születéssel kezdődik el. Manapság már egyre több kutatás folyik arról, hogy a stresszeink egy részét nem #születésünk után, #kisgyermekkorban, iskolában, hanem #magzati korunkban szenvedjük el.


A kutatások szerint, amit az édesanyánk átélt, azt mi is elszenvedtük. Ha az édesanyánk örült, akkor mi is, ha az édesanyánkat bántották, akkor minket is bántottak. Ha az anyukánk dühös volt valakire, akkor mi is. Előfordulnak olyan esetek, hogy az édesapa, vagy édesanya szülei nem akarták elfogadni gyermekük választottját, és így a megszületendő gyermeket sem akarták elfogadni. Ha ezt kifejezésre is juttatták, a szülők neheztelését megérezte az édesanya szíve alatt fejlődő magzat is. Előfordulhat később olyan hatás is, hogy a gyermek nem szereti azt a nagyszülőt, aki szóbeli bántalmazást alkalmazott, minden egyes találkozáskor az édesanyával, vagy édesapával. Ennek következménye lehet, hogy felnőtt korában sem tart kapcsolatot a nagyszüleivel.

A tapasztalatok szerint a legboldogabb gyermekek azok, akiket terveztek, szeretetben vártak a szüleik, nagyszüleik is.

A nem tervezett, félelemben, #fogant babáknál jelentkezhetnek különböző betegségre való hajlamok, viselkedési, #magatartási problémák.
Ugyanilyen jellegű problémák merülhetnek fel, a leggondosabb, legszeretetteljesebb nevelés során, ha művi megtermékenyítés történt.

A nem várt babáknál előfordulhat #depresszió, állandó #megfelelési #kényszer. Nem tudom megcsinálni, nem vagyok képes rá. Állandó maximalizmusra törekvés. Mindent 200 %-on csinál, és nem érzi elég jónak magát.
Önértékelési problémák merülhetnek fel, nem vagyok elég jó, nem vagyok elég okos, nem vagyok elég ügyes.

Előfordulhat még iker terhesség. régen nem tulajdonítottak jelentőséget ennek a kutatások. Ma már megnézik a méhlepényt, van-e ikerhetességre utaló jel. Van olyan kutatás, hogy minden negyedik terhesség iker terhességnek indul, van olyan kutatás, ahol azt állítják, hogy minden 10. terhesség indul csak ikernek.

Ezekben az esetekben érdemes még felnőtt korban is néhány magzatkori stresszoldásra elmenni. Előfordulhat egy örökös boldogtalanságérzés, nem tudunk semminek sem örülni. Valahogy mindent bűntudattal csinálunk. Mintha önszabotáló énünk irányítani. Nem sikerül semmi. Előfordulhat, hogy minden jól alakul, de az utolsó percben közbe jön valami.
A bűntudat érzése onnan jöhet, hogy “én életben maradtam, az iker testvérem pedig nem. Ezt nagyon nehéz bizonyítani, sőt pszichiáterek sem mindig tudják gyógyszerkezelés nélkül enyhíteni a panaszokat.
Van aki a kezelés alatt érzi, hogy az iker testvére fogta a kezét, van, aki arcocskát látott, és van, aki fél, és elhúzódik az elhalt testvértől. Csak nehogy hozzám érjen, gondolattal. Felnőttkorban nem szereti, ha hozzáérnek, fél az érintéstől, vagy azt az undort érzi, amit az anyaméhben.

Amikor kiderül az áldott állapot

Amikor kiderül, hogy áldott állapotba került az édesanya, általában nagy a boldogság, az izgalom, hogy baba születik.
Elkezdődik a tervezgetés, név választás stb. Vannak esetek, ahol a leendő szülők nincsenek felkészülve a gyermekáldásra. Félnek, mi lesz. Ekkor vannak esetek, ahol megfogalmazódik a gondolat, hogy megtartsuk, ne tartsuk meg?

Ezek a gondolatok is rögzülhetnek a gyermekben sejt szinten. A terhesség általában a 6. – 8. héten derül ki. Ahol felmerült, hogy nem kellene megtartani a babát, a babák között elég sok nyakfájós lesz. Beáll a nyakunk, ha stresszbe kerülünk felnőtt korunkban. Ahogy a mondták régen “nyakasak” leszünk. Nyaki 7. háti 1-es csigolya környékén lehetnek majd később problémák.

A nagyadik, ötödik hónap környékén már általában tudjuk, hogy milyen nemű lesz a gyermekünk. Ami gondot okozhat a születendő gyermek életében, ha lányt várunk, és fiú lesz. Vagy fiút várunk, és lány születik.

Azokban az esetekben, ha fiút vártunk, és mégis lány született, előfordul, hogy gyakori nőgyógyászati betegségeink lesznek. Akikkel beszélgettünk, hogy fiút akartak a szülők, elég gyakoriak a nőgyógyászati műtétek.

Ha lányt vártunk, és fiú született, gyakoriak, hogy a fiú lányokkal barátkozik, a fiúkkal egyáltalán nem. Sőt a fiúk nem veszik be maguk közé. Vagy nem is keresi a gyermek a társaságukat. Ebben az esetben előfordulhatnak gyakrabban prosztata problémák is.

Amikor légúti, tüdő, szív, keringési betegségek jelentkeznek, érdemes az orvosi kezelés, kivizsgálás mellett elmenni magzatkori stresszoldásra. Előfordulhat, hogy valamilyen műtétet javasolnak, és van még több idő, akár néhány hét, vagy néhány hónap, ha nem sürgős. Vannak esetek, amikor olyan nagymértékű javulás következik be, hogy elmaradhat a műtét. Sajnos nem minden esetben történik rövid időn belül olyan változás, amitől elmúlnak a szervi problémák. A lelki hatások, a nyugalom, a béke megélése nagyon sok embernek a vágya. Vannak, akik csak a magzatkori stresszoldás utáni napokban, hetekben tudják megélni a semmivel sem összehasonlítható béke érzését.

Vannak esetek, amikor felnőttként nem tudjuk megélni a boldogságot, örömöt. A boldogtalanság érzése nagyon erőssé válhat. Amikor már túl vagyunk mindenféle orvosi, pszichológiai, pszichiátriai, kineziológiai, és egyéb kezelésen. A hét minden napján küldjük a feltétel nélküli szeretet önmagunknak, de mégsem érezzük a javulást, akkor érdemes a magzatkori stresszoldást kipróbálni.

A terhesség harmadik szakaszában már láthatóan reagál a baba az erős hangokra, beszélgetésre, zenére.
A terhesség végén alakulhat ki a stresszre való reagálásra kalapácsujj is.

Ahogy közeledik a szülés egyre nagyobb az öröm, és a félelem is, hogy minden jól alakuljon.

Azok az édesanyák, akik a gyermekvárás idején is jártak magzatkori stresszoldásra, arról számoltak be, hogy könnyebb volt a szülés. És kevésbé sírósak a babák.

Azoknak az édesanyáknak, akiknek sírósak a babái szeretettel és jó szívvel ajánljuk a szoptatási idő alatt is a magzatkori stresszoldás elkezdését. A tapasztalatok szerint nyugodtabbak lesznek a babák. Sok orvos azt javasolja, hogy a szoptatás alatt a kismamák ne menjenek masszázsra. Ez a módszer viszont nagyon gyengéd simításból áll. A talp simítása, egy nagyon egyszerű lazító technikával. Szinte csak érintésről van szó. Teljesen veszélytelen.

Amennyiben kérdés merül fel, szívesen válaszolok telefonon. 20/567-566-1.
Elérhetőség: Kiss Tiborné D. Katalin Szerencs, Hegy u. 8/b. fszt. 1.

Felhasznált irodalom: Ruga Zsóka: Diapozitív Metódus, magzatkori stresszoldás
Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig
A. R. Austermann: Dráma az anyaméhben