Oldal kiválasztása

“Mit csinál a masszőr? Én még soha nem voltam masszőrnél.”

“Mit csinál a masszőr? Én még soha nem voltam masszőrnél.”

Ezekre a kérdésekre igyekszünk válaszokat adni.

A legnagyobb félelem, hogy le kell vetkőzni egy idegen előtt. Ezeknek a félelmeinknek a gyökerei visszanyúlnak egészen kicsi korunkra, amikor szüleink elvittek bennünket tanácsadásra, orvosi vizsgálatokra, és ráadásul megkaptuk a kötelező védőoltásokat. Amikor féltünk az injekciótól, előfordult, hogy ránk ripakodtak, vagy az édesanyánkat hibáztatták, hogy milyen neveletlenek vagyunk. a vége az lett, hogy szüleink, a nővér, és az orvos közös erőhatással elérték, hogy végül akaratunk ellenére belénk döfjék az injekciót. Ezután már sírhattunk.  Amikor már nagyok voltunk, alkut kötöttünk a szüleinkkel, nem fogok sírni, műsorozni az orvosnál, injekciónál, kapunk valamit a boltból, amit máskor nem szoktak megvenni.

Ezek az élmények egészen kiskorunkban bevésődnek. Néha magunk sem értjük, miért érzünk félelmet, ha le kell vetkőznünk masszázshoz.

Javasolt ezekben az esetekben először csak 30 perces hátmasszázst kérni. Aztán ha érezzük, hogy a masszőrnél kellemesen ellazulunk, esetleg bele is alszunk a masszázsba, akkor majd folytathatjuk a 60 perces masszázzsal.

Akiknek gondot okoz, hogy levetkőzzenek, akkor a legjobb döntés a kínai masszázs. Ez a masszázs nagyon kellemes, és ruhában történik. Célszerű kényelmes ruhában menni masszázsra, ami lehetőleg könnyű pamut. Tehát nem farmer! A karmasszírozásához jobb, ha nem rövid ujjú a felsőrész, hanem egy vékonyabb hosszú ujjú póló. A kínai masszázs a talajon lévő matracon történik. A keleti filozófia, hogy egyenrangú a masszőr, és a kezelt. Rendkívül kellemes ellazító ez a masszázs.

Célszerű első alkalommal megmondani a masszőrnek, hogy még nem voltunk soha masszőrnél, akkor segítséget kapunk, hogyan feküdjünk fel a masszázs ágyra, hogyan történik a levetkőzés.

A rendelőnkben Ön egyedül tartózkodik a masszázs szobában, a masszőr, kimegy, és megvárja, amíg Ön levetkőzik, és lefekszik a masszázságyra. Amikor elkészült, Ön szól, hogy készen van. A ruhákat az ott lévő székeken helyezheti el.

Ékszereket nem célszerű masszázsra vinni, mert ha fenn marad, zavaró lehet. Inkább az a probléma, ha leteszik a kis dobozkába, vagy az asztalra, akkor akár ott is maradhat.

Masszázs után a masszőr kimegy a szobából, amíg Ön felöltözik. Akik nehezen mozognak, akkor természetesen segítséget kérhetnek a le és fel öltözéshez a masszőrtől. Szívesen segíteni fog.

A másik nagy témakör, hogy masszázs közben lehet-e beszélgetni?

A masszőrök nagyon empatikusak, igyekeznek ráérezni, hogy Ön szeretne-e beszélgetni, vagy csak csendben ellazulni. Ha először van masszőrnél, nyugodtan kérdezzen rá, vagy ha nem szeretne beszélgetni, azt is nyugodtan megmondhatja. Ön a Vendég, az Ön igényei a legfontosabbak. Ön azért jön, hogy jól érezze magát abban a 30-60 percben.

Kötelező-e hallgatni a masszázs alatt zenét?

A masszőrök többsége igyekszik kellemes meditációs zenével segíteni a vendégek ellazulását, különösen a relaxációs masszázsok kelléke lehet a meditációs cd.Ha Ön nem szereti bátran szóljon. A masszőr nem fog ezekhez ragaszkodni, hiszen az első az, amit a vendég szeretne. Van olyan vendégünk, akinek masszázs közben arra van szüksége, hogy a rádió szóljon. Ezt tiszteletben tartjuk.

Mit tegyek, ha nem érzem elég erősnek a masszázst?

Először is nyugodtan szólhat, hogy lehet erősebben is. Általánosan elterjedt tévhit, hogy csak akkor jó egy masszázs, ha erőteljes, és fájdalmas. A masszázs akkor is hatékony, ha gyengéd. Erős gyúrás, fájdalom esetén görcsbe rándul a test, megfeszül az izom. Ez nem az ellazulást szolgálja, és nem is kellemes. A hatékony masszázsok kifejezetten kellemesek, nem erősek.

Anyajegyem van, lehet-e engem masszírozni? Gyakran kérdezik ezt. Az anyajegyeket a masszőrök nem masszírozzák, hanem kihagyják. Ugyanúgy nem masszíroznak visszeres területet sem.

 

 

 

Miért nem tudunk leszokni a dohányzásról, nasizásról, alkoholról?

A jó közérzetünkhöz, az egészség megőrzéséhez hosszútávon hozzájárulás lenne, ha le tudnánk szokni a függőségeinkről. Vannak, akik már többféle stresszoldó, stresszkezelő tréningeken részt vettek, vagy jártak kineziológusnál, fülakupunktúrás addiktológusnál, elkezdtek sportolni stb, de még mindig nem szoktak le a dohányzásról, alkoholról, kávé, csoki és egyéb függőségekről.

Vannak, akiknél a Theta Healing konzultáció során derül ki, hogy mit is jelent számukra a függőség a dohányzástól, mit pótol, mit nem akarnak látni az életükben. Van, akinek az Őt körülvevő cigaretta füst jelenti a biztonságot az életében.

Akik dohányoznak és le akarnak szokni az egészségük védelme érdekében, jó ha átgondolják azt a kérdést, hogy mit is jelent számomra a cigaretta? Lazítást, biztonságot, élvezetet, stresszleépítést mi az ami számokra jó benne? Ha ez a gondolat valós, és megoldásra kerül, már sokkal könnyebb letenni a cigarettát.

Akik elkezdenek inni, egyre több alkoholt fogyasztani, jó ha felteszik maguknak a kérdést. Mi a jó Nekem ebben? Miért iszom? Azért, hogy elfelejtsem a gyermekkoromat? Azért mert otthon ezt láttam? Azért, hogy a kollégáim befogadjanak? Fárasztó napom van, és csak ezt ismerem a lazításra? Szorongok társaságban? stb.

Édesség függés esetén mit kérdezhetünk magunktól? Mit ad nekem a csokievés, mitől jó? Mit szeretek benne, az ízét, az élveztet? Vagy annyira éhes vagyok, vagy a szeretet éhségemet csillapítom?

Mindenkinek más lesz a válasz a kérdések csak azt mutatják be, hogyan kérdezzünk magunktól? Hogyan tudunk jó közérzetet, és örömöt átélni, megélni az életünkben, egészségre káros szokások nélkül? Az egészségünk megtartása mennyire fontos számunkra? A saját lelki jóllétünkről nem gondoskodhat más, csak mi magunk. Mi tudjuk, mi a jó nekünk, és mi nem.

Sokan azt gondolják, hogy a jó közérzet állandó, mindig vidámnak, boldognak kellene lenniük, és ha nem azok, akkor nagyon rosszul érzik magukat. Ez változó, hiszen nap mint nap különböző élethelyzetbe kerülünk, szükség van vitákra, megbocsátásra, konfliktus megoldásra. Ha van egészség tudatunk, akkor nem megyünk bele az áldozatszerepbe, hanem szabadon, én közlésben kifejezzük kívánságainkat, szükségleteinket.

A mai világban fontos a stresszoldás, hogy ne ragadjunk bele egy-egy sérelembe, problémába, konfliktusba. Előfordul, hogy ha egyedül vagyunk, nem látjuk a kiutat. Segítő szakemberhez fordulva, akár 60-90 perc konzultáció után fellélegezhetünk, hogy van kiút, van megoldás, akár több is.

A stresszoldó módszerek lehetnek, pszichoterápia, pszichológus, klinikai szakpszichológus, kineziológus, Theta Healing konzultáció, Access Bars, ami beválik.

Megmagyarázhatatlan szorongások, félelmek esetén a diapozitív metódus, a magzati korból jövő stresszek oldása nagyon sok esetben jótékony hatású.

Az interneten gondolatébresztő videok találhatóak.  Theta Healing, Access Bars videót akár még olyan témára is kereshetünk, ami nekünk feszültséget, idegességet okoz hosszabb távon, és szeretnénk megoldást, öteletet találni rá.

 

Mi kellene ahhoz, hogy jól érezzük magunkat?

A stresszoldások szerepe egyre jobban felértékelődik napjainkban

Mindennapi bosszúságok, tehetetlenség érzése, nem segítenek, nem tudom megcsinálni, egyedül vagyok, ha én nem csinálom meg, akkor senki stb. Mondhatnánk ezeket az érzéseinket reggeltől estig, vagy tehetünk valamit ezek ellen?

Azok, akik felismerték, hogy lehet könnyebben, jobban élni, lehet idegeskedés, feszültség, stressz nélkül is élni, sokkal egészségesebbek. Az egészség, és a jó közérzet, minden gondon, bajon átsegíthet bennünket.

Mit is jelent a ” #jólvagyokérzés” és “#egészséges vagyok érzés?

  • elégedett vagyok a munkakörülményeimmel, a lakásommal, a környezetemmel, kapcsolataimmal, ami a legfőbb, szociális téren is biztonságban érzem magam. A WHO szerint egészséges az,  “aki testileg és lelkileg egyensúlyban van, és a szociális környezetével megfelelő összhangban él.”

 

 

Alternatív mozgás és masszázsterapeutára vonatkozó jogszabály

I. A szakképesítésre vonatkozó adatok

1. Szakképesítés megnevezése: alternatív mozgás- és masszázsterapeuta

2. Képzés formája: iskolarendszeren kívüli

II. A szakképesítés munkaterülete

A munkaterület rövid, jellemző leírása:

A mozgás- és masszázsterapeuta a nyugati medicina szerinti diagnózis alapján speciális természetgyógyászati állapotfelmérő módszerek elvégzése után, olyan, a távol-keleti gyógyászatban ismert mozgássorok végzésére tanítja meg betegét/kliensét, amelyek annak gyógyulását/egészségmegőrzését mint kiegészítő gyógymód szolgálja. Kompetencia szintjén masszázsterápiát végez.

A mozgás- és masszázsterapeuta dolgozhat rendelőben vagy csoportos mozgásprogramok vezetésére alkalmas teremben, tornateremben.

III. A szakképesítés szakmai követelményei

1. A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok

– Természetgyógyászati nómenklatúrát alkalmaz.

– Betartja kompetenciahatárait a természetgyógyászatban előforduló vizsgálati és terápiás módszerek tudományos megítélése és a társszakmák kompetenciái szerint.

– Tevékenysége során alkalmazza a klasszikus, modern, népi természetgyógyászati ismereteit.

– Munkája során felhasználja az alternatív mozgás- és masszázsterápia ismereteit.

– Munkája során alkalmazza anatómiai, élettani, kórtani és elsősegély nyújtási ismereteit.

– Tevékenysége során alkalmazza klinikai alapismereteit.

Alapfeladatok:

– Tevékenységét a vonatkozó jogszabályok és az etikai normák szerint végzi.

– Kommunikációs feladatok végzése.

– Dokumentációs feladatok végzése.

– Munkájával kapcsolatos fertőtlenítő eljárásokat végez, betartja a higiénés előírásokat.

– Biztonságos és folyamatos működéshez szükséges tárgyi, technikai feltételeket biztosít.

Speciális feladatok:

– Anamnézis-készítés.

– Kezelési terv, a beteg/kliens állapotának megfelelő mozgássor, program felállítása.

– A mozgásprogram bemutatása, elméleti hátterének ismertetése, és a gyakorlatok betanítása.

– Csoportos egészségmegőrző vagy egy speciális betegségcsoportra összeállított mozgásprogram vezetése.

– Beteg/kliens megfigyelését végzi a mozgássor, program alatt.

– Masszázsterápia végzése.

2. Követelmények

2.1. A legfontosabb feladatcsoportok követelményei:

A hallgató legyen képes:

– ismertetni és használni a természetgyógyászati nómenklatúrát,

– jogi és etikai ismeretei alapján betartani kompetenciahatárait a természetgyógyászatban előforduló vizsgálati és terápiás módszerek tudományos megítélése és a társszakmák kompetenciái szerint,

– alkalmazni tevékenysége során a klasszikus, modern, népi természetgyógyászati ismereteit,

– felhasználni a hagyományos távol-keleti gyógyászati ismereteit,

– az anamnézis készítéséhez a tevékenység szakszerű végzéséhez legyen képes alkalmazni anatómiai, élettani, kórtani, elsősegély-nyújtási és klinikai ismereteit,

– alkalmazni a masszázsterápiával kapcsolatos ismereteit, elvégezni a masszázsterápiát.

2.2. A követelmények szakmai tartalma:

EGÉSZSÉGÜGYI MODUL: megegyezik az akupresszőr szakképesítés egészségügyi moduljával

TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MODUL: megegyezik az akupresszőr szakképesítés természetgyógyászati moduljával

ALAPFELADAT KÖVETELMÉNYEI: megegyezik az akupresszőr szakképesítés alapkövetelményeivel

SPECIÁLIS KÖVETELMÉNYEK

a) Anamnézis-készítés

A hallgató legyen képes:

– a beteget megfelelően kikérdezni, panaszait megérteni,

– a beteg kínai, illetve ájurvédikus orvosi gondolkodás szerint kikérdezni, a panaszokat értelmezni,

– a dokumentáció és a beteg kikérdezése alapján tájékozódni, hogy a beteg a szükséges orvosi vizsgálatokon részt vesz-e,

– megítélni a kiegészítő diagnosztikai és terápiás módszerek igénybevételének szükségességét.

b) Kezelési terv, a beteg/kliens állapotának megfelelő mozgássor, program felállítása

A hallgató legyen képes:

– az akadémiai vagy a távol-keleti orvosi diagnózis alapján a sérült energiapályák helyreállítása céljából megfelelő gyakorlatokat összeállítani,

– megállapítani a gyakorlatok sorrendiségét, intenzitását, időtartamát az egyén állapotának figyelembevételével,

– a „kínai óra” alkalmazására.

c) A mozgásprogram bemutatása, elméleti hátterének ismertetése és a gyakorlatok betanítása

A hallgató legyen képes:

– a klienset a lehető legrészletesebben felvilágosítani azokról az energetikai folyamatokról, amelyek az aktuális tünetképet előidézték,

– részletesen felvilágosítani az energiatisztulás, -áramlás, -felvétel szükséges módjairól,

– a gyakorlatokat, energiaáramoltatási módszereket pontosan betanítani, és a mozdulatokat, mozdulatsorokat fo1yamatosan ellenőrizni,

– távol-keleti relaxációs technikákat megtanítani,

– az elméleti ismereteket megfelelő szinten átadni,

– az aktuális egészségi állapotnak megfelelő gyakorlatokat bemutatni és betanítani,

– a megfelelő légzéstechnikát alkalmazni, betanítani.

d) Csoportos egészségmegőrző vagy egy speciális betegségcsoportra összeállított mozgásprogram vezetése

A hallgató legyen képes:

– a csoport általános műveltségének, egészségi állapotának megfelelő mozgásprogramot levezetni, közben rövid elméleti előadásokat tartani,

– ellenőrizni, korrigálni az egyéni gyakorlatok végzését és elsajátítását.

e) Masszázsterápia végzése

A hallgató legyen képes alkalmazni masszázsterápiával kapcsolatos ismereteit, elvégezni a masszázsterápiát.

IV. A szakképesítés vizsgáztatási követelményei

1. A szakmai vizsgára jelentkezés feltételei

1.1. Iskolai végzettség:

– középiskolai végzettség.

1.2. Általános természetgyógyászati ismeretek modul, egészségügyi modul eredményes vizsgával történő teljesítése.

1.3. Alternatív mozgás- és masszázsterapeuta képzési program, elméleti blokk (alap, speciális modul) teljesítése.

1.4. Igazolt szakmai gyakorlat

– 2 hét orvos-természetgyógyászati rendelőben,

– 1 hét hagyományos kínai orvosi rendelőben, vagy akupunktúrás orvosi rendelőben,

– 2 hét gyógytornász mellett,

– 50 óra valamely alternatív mozgás- és masszázsterapeuta mellett.

A szakmai gyakorlat orvos-természetgyógyászati rendelőben, alternatív mozgás- és masszázsterapeuta mellett, hagyományos kínai orvosi, illetve akupunktúra rendelőben végezhető.

A szakmai gyakorlat elvégzéséről szóló igazolást a szakmai vizsgára jelentkezés dokumentumaihoz kell csatolni.

2. A szakmai vizsgán számon kérhető feladatok a szint megjelölésével:

A III. 2. pontban rögzített szakmai követelmények alapján a jelzett szintek szerint.

3. A szakmai vizsga részei

3.1. Szakmai gyakorlati vizsga

A gyakorlati vizsga helye független a vizsgázó saját munkahelyétől, a vizsga helyét az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet jelöli ki.

A gyakorlati vizsga az alábbi vizsgafeladatokból tevődik össze:

Qi Gong

– A gyakorláshoz szükséges alapvető pozíciók bemutatása (álló, ülő, fekvő). Általános kondícionáló, harmonizáló mozgássor és pozíciók bemutatása.

– Gyakorlatok az öt elem, illetve energiapáholy harmonizálására.

– A nyolc bársonyos gyakorlat – Ba Duan Jin.

– Az öt állat gyakorlata Wu Qing Xi.

– Az egyes ízületekre ható gyakorlatok bemutatása.

Tai Chi Chuan

– A nyolc állás – öt lépés.

– A Yang-iskola öt elemet stimuláló gyakorlatai.

– Elsődlegesen a felső végtagot erősítő mozgáskombinációk. Elsődlegesen az alsó végtagot erősítő mozgáskombinációk.

Do In

– Általános masszázs a pangások oldására.

– Ionizáló masszázs bemutatása, Szedáló masszázs bemutatása.

– Az öt elem harmonizálására szolgáló masszázsok bemutatása.

– A fejmeridiánok pangását oldó/szellemi funkciót javító masszázs.

– A szemfunkciót javító masszázs.

Wai Tan Kung

– Meridiánokra ható gyakorlatok.

– Zang-Fu-kra ható gyakorlatok.

– Ízületekre ható gyakorlatok

– Általános hatású gyakorlatok.

Jóga

– A jóga légzéstechnikáinak bemutatása és magyarázata.

– A gerincre ható ászanák bemutatása, indikációk, kontraindikációk.

– A keringésre és a hormonrendszerre ható ászanák bemutatása, indikációk, kontraindikációk.

– A belső szervekre ható ászanák bemutatása, indikációk, kontraindikációk.

Masszázsterápia

– Thai masszázs.

– Yumeiho masszázs.

– Shiatsu.

– Do-in önmasszázs.

A vizsgafeladat összetevő elemei:

Megadott tünetképpel, funkciózavarral rendelkező beteg/kliens számára a hat főtantárgy (Qi Gong, Tai Chi Chuan, Do In, Wai Tan Kung, jóga, masszázsterápia) közül kettőből megfelelő mozgás-, masszázs és légzéskombináció összeállítása és bemutatása.

A gyakorlati vizsga ideje maximum 30 perc.

3.2. Szakmai elméleti vizsga

Témakörei:

– Hagyományos kínai orvoslás elmélete, kórtana.

– A védikus filozófia, különböző jógairányzatok elmélete, az ájurvéda kórtana.

– Állapotfelmérő módszerek a alternatív mozgás- és masszázsterapeuta praxisban.

– Svéd masszázs

= sportos,

= betegség szerinti kezelés.

– Thai masszázs.

– Yumeiho masszázs

– Shiatsu.

– Sneider.

– Alexander technika.

– Relaxációs masszázs.

– Energia masszázs.

– Nemes kővel történő masszázs.

– Do-in önmasszázs.

– Svéd-vízi masszázs-mozgatás.

– Földi-féle nyirokmasszázs.

– Vodder-féle kötőszöveti masszázs.

– Reflexzóna masszázs.

– Akupresszúra masszázs.

– A relaxáció, meditáció, immagináció elméleti alapjai.

– Jogi, etikai ismeretek.

3.2.1. Írásbeli vizsga

Az írásbeli vizsgán a fenti témakörök szakmai követelményei alapján szerkesztett feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. A feladatlapot a Népjóléti Minisztérium központilag adja ki.

3.2.2. Szóbeli vizsga

Célja:

– a tesztvizsga hiányosságainak, hibás válaszainak megbeszélése;

– a szakmai elméleti ismeretek biztos tudásának felmérése.

A szóbeli vizsga során az alábbi témakörökben kell kérdéseket megválaszolni:

– az alternatív mozgás- és masszázsterapeuta kompetenciája,

– a kezelőorvossal való kapcsolattartás,

– más természetgyógyász szakemberekkel való kapcsolattartás,

– a szakma jelentőségének túlhangsúlyozásából eredő veszélyek,

– teendők komplikációk fellépése esetén,

– adminisztráció,

– etikus viselkedés, negatív információk kezelése,

– titoktartási kötelezettség a gyakorlatban.

4. *  A vizsgázók teljesítményének értékelése

A vizsgázók teljesítményének értékelését az ÁEEK által kiadott vizsgaszabályzat melléklete tartalmazza.

Akupresszőrre vonatkozó jogszabály

IV. A szakképesítés vizsgáztatási követelményei

1. A szakmai vizsgára jelentkezés feltételei

1.1. Iskolai végzettség:

– középiskolai végzettség.

1.2. Általános természetgyógyászati ismeretek modul, egészségügyi modul eredményes vizsgával történő teljesítése.

1.3. Akupresszőr képzési program, elméleti blokk (alap, speciális modul) teljesítése.

1.4. Igazolt szakmai gyakorlat

– 2 hét orvos-természetgyógyászati rendelőben,

– 1 hét távolkeleti mozgásoktató mellett,

– 2 hét hagyományos kínai orvosi rendelőben, vagy akupunktúrás orvosi rendelőben.

A szakmai gyakorlat orvos-természetgyógyászati rendelőben, a távolkeleti mozgásoktató mellett, a hagyományos kínai orvosi, illetve akupunktúra rendelőben végezhető.

A szakmai gyakorlat elvégzéséről szóló igazolást a szakmai vizsgára jelentkezés dokumentumaihoz kell csatolni.

2. A szakmai vizsgán számon kérhető feladatok a szint megjelölésével:

A III. 2. pontban rögzített szakmai követelmények alapján a jelzett szintek szerint.

3. *  A szakmai vizsga részei

3.1. Szakmai gyakorlati vizsga

A gyakorlati vizsga helye független a vizsgázó saját munkahelyétől, a vizsga helyét az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet jelöli ki.

A gyakorlati vizsga az alábbi vizsgafeladatokból tevődik össze:

– adott személyen előre bejelölt pontok meghatározása, masszázstechnikájának bemutatása,

– szóban megnevezett pontok helyének megmutatása élő személyen (lehet saját magán is) és masszázstechnikája,

– egy adott beteg teljes körű állapotfelmérése; itt a klienssel kialakított kapcsolatot is kell értékelni,

– egyéb technikai eszközök használata (moxa, köpöly stb.).

3.2. Szakmai elméleti vizsga

Témakörei:

– Hagyományos kínai orvoslás elmélete, kórtana, diagnosztikája és kezelési elvei.

– Betegségek kezelése az akupresszőr gyakorlatban.

– Egyéb technikai eszközök használatának elmélete.

– Kínai masszázs alapjai.

– Etikai ismeretek.

3.2.1. Írásbeli vizsga

Az írásbeli vizsgán a fenti témakörök szakmai követelményei alapján szerkesztett feladatlapot oldanak meg a vizsgázók. A feladatlapot a Népjóléti Minisztérium központilag adja ki.

3.2.2. Szóbeli vizsga

Célja:

– a tesztvizsga hiányosságainak, hibás válaszainak megbeszélése;

– a szakmai elméleti ismeretek tudásszintjének felmérése.

A szóbeli vizsga során a fenti témakörökben kérdéseket kell megválaszolni:

– a kínai masszázs története és főbb iskolái;

– a masszázs hatékonyságának alapjai (a Yin és a Yang regulációja, az akupunktúrás csatornák, a Qi, a vér és a szervek kapcsolata, az izmok, ínak, csontok és ízületek masszázsa, az erősítő és szétoszlató masszázs funkciók, a masszázs mechanikájának tanulmányozása);

– a Yi Jin Jing és a Shaolin Neigong iskolák szerinti masszázstechnikák;

– a 14 fővezeték, 8 különleges vezeték, összekötő vezetékek elhelyezkedése;

– a leggyakrabban használt pontok elhelyezkedése, indikációja és masszázstechnikája;

– felnőtt masszázs;

– gyermek masszázs;

– az egyes betegségek szerinti masszírozás;

– önmasszázs egészségmegőrzésre és betegségek gyógyítására;

– a fülpontok anatómiája és indikációi,

– a pontkiválasztás alapjai (pl. „anya-gyermek” szabály);

– az állapotfelmérés módszerei;

– kezelési elvek és pontválasztás, kezelési technika megválasztása;

– kínai masszázs alapjai és használata.

A konkrét szakmai tételeket az ÁEEK adja ki.

4. *  A vizsgázók teljesítményének értékelése

A vizsgázók teljesítményének értékelését az ÁEEK által kiadott vizsgaszabályzat melléklete tartalmazza.